Tóth Károly (szerk.): Hatékony érdekérvényesítést. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala előadásai és dokumentumai (Somorja, 2009)

Melléklet

replő négy órát, amelyet társadalmi tevékenységre kellett fordítaniuk - a fi­zetést is így kapták -, hasznosították a település lakosai művelődési szint­je emelésénél, gazdasági tudásának elmélyítésénél. Ebben a nemzeti létet megtartó tevékenységben úttörőszerepet vállalt a Szlovenszkói Magyar Ál­talános Tanítóegyesület (SZÁMTE). A hontalanság évei az említetteknél mélyebben befolyásolták a dél-szlo­vákiai magyarság létét. A központi intézkedések célja az egységes szláv ál­lam kialakítása volt. Ennek része a magyartalanítás, amelynek megjelení­tési formája a reszlovakizációban, a deportálásokban, a belső telepítések­ben és a lakosságcserében öltött testet. A korszak szakavatott ismerői kutatásaik során szembesülhettek azok­kal az alaposan átgondolt módszerekkel, amelyek segítségével az államha­talom céljai megvalósítását szerette volna elérni - nem kevés sikerrel. A dél-szlovákiai magyarság meghasonlott önmagával. A történelem fo­lyamán még nem találkozott olyan jelenséggel, mint a jogfosztottság. Mind­addig lakhelyét általában önszántából hagyta el. Nemcsak a lelke, a jelle­me is csorbult. A reszlovakizáció reményt adott létének, vagyonának, szü­lőföldjének megtartására, de önbecsülését felülvizsgálva kétségei és kéte­lyei támadtak. Az adott régióban a reszlovakizáltak száma 1948. június 16-ig 24 268 volt. A Mátyusföldön megjelent és átmenetileg itt maradt bizalmiak száma 540 családra rúgott, s a belső telepesek 276 családjáról van tudomásunk. Csehországba 6324 személyt deportáltak. Ez a szám 14,51%-át jelenti a Szlovákiából deportált magyarokénak. A lakosságcsere-egyezmény keretén belül 2289 család, 9667 személy volt kénytelen elhagyni szülőföldjét, s Magyarországra telepedni. A lakos­ságcsere Mátyusföld 28 majdnem színmagyar települését érintette, akik­nek a helyét a magyarországi szlovákok, a Balkánról érkezettek és a belső telepesek foglalták el (Alsószeli, Galánta, Felsőszeli, Jóka, Nagyfödémes, Szene, Rété, Diószeg, Kismácséd, Nagymácséd, Nemeskosút, Taksony, Nemeskajal, Tallós, Vezekény, Hidaskürt, Deáki, Pered, Vágfarkasd, Ne­gyed, Királyrév, Nádszeg, Vágkirályfa, Zsigárd, Feketenyék, Tósnyárasd, Magyarsók, Szelőce). A mátyusföldi magyarság - persze a többi régióbeliek is - megfosztatott értelmiségétől. A magyar tanítók, az evangélikus és református papok zö­me Magyarországra települt, s a katolikusok közül is a renitenskedők, hi­szen a Belügyi Megbízotti Hivatal minden egyházközösség papját értékelte (lekáderezte), s akit túl magyarnak talált, megkapta a lehetőséget: dolgoz­zon csak a magyarjai között - Magyarországon. Az itt maradt katolikus pa­pok zömét a szubordináció keretén belül szlovák területekre vezényelték. Erre a sorsra jutott az a 217 reszlovakizált volt magyar tanító is. Csak a magyar tanítási nyelvű iskolák megnyitása után kerülhettek haza. 123 Melléklet

Next

/
Oldalképek
Tartalom