Hardi Tamás - Tóth Károly (szerk.): Határaink mentén. A szlovák-magyar határtérség társadalmi-gazdasági vizsgálata (2008) (Somorja, 2009)

Tóth Péter - Mezei István: A települési és területi önkormányzatok kapcsolatai a magyar-szlovák határ mentén

98 Tóth Péter—Mezei István ment nagyarányú fejlődése jócskán rányomta bélyegét a Csallóköz falvaira is. A nemzetisé­gi megoszlás ebben a sávban is a magyarok döntő többségét jelentette, azonban ez a hely­zet az utóbbi pár évben megváltozni látszik. A hirtelen megugró pozsonyi ingatlanárak mi­att nagyarányú beköltözés tapasztalható a ki­sebb településeken, de Dunaszerdahelyen is. (Ez a kiköltözési hullám érte el a magyar ol­dalon Rajkát is.) A kiköltözők nagy hányada szlovák származású. Ez a folyamat felkészü­letlenül érte a szlovákiai magyar települése­ket. A korábban nagyarányú magyar többség­gel rendelkező határ menti falvak egyfajta nemzeti térvesztésnek érzik az elszlováko­­sodást. A szlovákiai oldalon elhelyezkedő te­lepülések szintén nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy nemzetiségi öntudatu­kat megőrizzék, munkálkodásukat azonban nem segíti úgy a magyar oldali települések ki­tüntetett figyelme, mint a Hídverő települések esetében. Regionális szervezetet hoztak létre az önkormányzati törvény létrejötte után Csal­lóközi Városok és Falvak Szövetsége néven. A nemzeti öntudat és a lobbierő elérése érde­kében tudatosan tágították a beszervezett tele­pülések listáját, hogy a magyar érdekek meg­felelő képviselete biztosított legyen. A párhu­zamos magyarországi hasonló kistérségi szer­veződés a Szigetközi Önkormányzatok Szö­vetsége. A két szervezet között a kapcsolat azonban nem állandó és nem is olyan gyümöl­csöző, mint a Hídverő-települések esetében. A másik — mindig Pozsony nyomában já­ró - nagy központ a 240 ezres lélekszámú Kassa, mely város nagy szorgalommal és lele­ménnyel már időben elkezdte kiépíteni nem­zetközi repülőterét. Most épül az információ­technológiai ipari parkja, ahová a Miskolci Egyetemről is várják a diplomásokat, mint képzett alkalmazottakat. Tervezik a kassai vasműtől a villamosvonal meghosszabbitását Szepsiig (kb. 40 km), hogy a munkavállalók ingázását megkönnyítsék. Az Ungvár irányába tervezett autópálya Ukrajnával fogja összeköt­ni a települést, így a vasgyártáshoz szükséges érc szállításán kívül egyéb termékek is na­gyobb mértékben fognak a jövőben a városba áramlani. Kassa vonzó hatását a tőle északra 20 km-re fekvő 70 ezresre növesztett, egyre jelentősebb gazdasági erővel bíró Eperjes felé sugározza. így a Pozsonytól északra induló hosszú várossáv keleten is kezd bővülni. A Duna mentén Győr és Esztergom között a magyarországi városok építik ki vonzási te­rületüket. A napi-heti ingázással nagy létszá­mú munkavállaló jár át a városok üzemeibe, illetve a Dunán áttelepülő vállalkozások szék­helyei ezek a városok. Ez a munkamegosztás hosszú múltra tekint vissza. Az mondható, hogy a teljes szlovák-magyar határszakaszon a legszorosabb és legsokrétűbb önkormányza­ti kapcsolatok itt találhatók, ahol az átjárást nagyban nehezíti a természeti határ, a Duna. A folyó szétválasztotta, de egyben össze is kötötte az itt élőket. Általánosságban elmond­ható, hogy a történelem folyamán a Duna két partja folyamatos gazdasági interakcióban volt egymással, ami a jobb part ipari betele­pítettségéből, illetve a bal part mezőgazdasá­gi jellegéből fakadt. A két oldal gazdasági irányultsága jól kiegészítette egymást. Mátyusföld évszázadok óta gyümölcs- és zöldségtermelő kis falvairól volt híres, míg a túlpart, kicsit nagyzolóan, de a lényegi jel­lemzőket megragadva, a magyar Ruhr-vidék nevet kapta. 1920 előtt a Dunának ez a sza­kasza a folyó mindkét partján településekkel rendelkező Komárom és Esztergom várme­gyékhez tartozott. A vármegyék településeit a mindenhol megtalálható révszolgáltatás és a hidak (Párkány-Esztergom és Komárom- Szőny) kötötték össze. A történelmi kapcsola­tok az 1920-ban meghúzott határokkal nem szakadtak meg, azonban a Duna határfolyóvá tétele nagyban korlátozta a két part települé­seit a mozgásban. 1945 után a kapcsolatfelvé­tel és a kapcsolattartás lehetősége tovább romlott, amit jól mutat, hogy az átjárhatóság is nagyban leszűkült a komáromi híd kishatár forgalmára, illetve a Párkány és Esztergom közötti kompforgalomra. A rendszerváltás

Next

/
Oldalképek
Tartalom