Hardi Tamás et al. (szerk.): Magyar-szlovák agglomeráció Pozsony környékén (Győr-Somorja, 2010)
Prileszky István: Közforgalmú közlekedés a határon átnyúló agglomerációban
Közforgalmú közlekedés a határon átnyúló agglomerációban 171 b) A kettős finanszírozás A két állam területén is közlekedő járat veszteségének finanszírozásával kapcsolatban kézenfekvő kiindulópont, hogy a veszteség finanszírozásában is mindkét állam vegyen részt. Ennél a pontnál eltekintünk attól, hogy a finanszírozást konkrétan állami, regionális vagy önkormányzati hatóságok végzik, itt csak az elveket tárgyaljuk. A részesedés mértékével kapcsolatban több elgondolás is felmerül. Mivel közszolgáltatásról van szó, alapelv lehet, hogy az az állam fedezze a veszteséget, amelynek az állampolgára érdekében a veszteséget okozó szolgáltatás teljesítésre került. Ennek az elvnek az érvényesítése azzal járna, hogy a keletkezett veszteséget valamilyen módszer szerint meg kellene osztani a járatokon utazók állampolgársága alapján. Ez kellő pontossággal csak akkor lehetséges, ha olyan elektronikus menetjegy rendszer kerül bevezetésre, amelyben a jegyvásárláskor az utazás adatain kívül az állampolgárság is rögzítésre kerül. (Értelemszerűen ez a bérletjegyekre is vonatkozik.) Másik elgondolás lehet, ha a veszteséget az a fél viseli, amelynek a területén az felmerül. Ehhez bonyolultabb számítások kellenek, de teljes körűen elektronikus jegyrendszer alkalmazásával és megfelelő informatikai támogatással a veszteség megosztása az országok között kalkulálható. A kétféle megközelítés közül az állampolgárságon alapuló módszer megalapozottabbnak tűnik, mivel ennél a megoldásnál az államok finanszírozási kötelezettsége jobban összhangban van az adóbevételeikkel. A veszteség megosztásán kívül természetesen kérdés lehet magának a veszteségnek a meghatározási módszere is. Erre azonban nem térünk ki, mivel ez a kérdés nincs kapcsolatban a szolgáltatás határon átnyúló jellegével. A közlekedési szolgáltatásnál kialakultak azok a módszerek, amelyek a veszteség akár járatmélységü kimutatását is lehetővé teszik. Annyit azonban szükséges megjegyezni, hogy a veszteség kimutatása csak elektronikus menet- és bérletjegyrendszer alkalmazása mellett lehetséges. A veszteség megállapításához ismemi kell ugyanis a bevételt, vagyis a szállított utasok által fizetett viteldíjat az adott járatot üzemeltető szolgáltatónak kell megkapnia. Ez a bérletes utasok esetén probléma, ugyanis a bérletet eladó szolgáltató és egy bérlettel történt utazást lehetővé tevő járatot üzemeltető szolgáltató nem szükségszerűen azonos. Ezért a bérlet árát meg kell osztani azok között a szolgáltatók között, amelyeknek a járataival az adott utas a bérlet érvényessége alatt utazott. c) A díjszabások eltérése Ez a probléma orvosolható azon a módon, hogy minden határon átmenő utazás menetdíját a két ország területére külön-külön, az ottani díjszabás alapján számítjuk, és e kettő összege képezi a viteldíjat. Megoldható ez a probléma úgy is, hogy a két ország hatóságai ezekre az agglomerációs vonalakra közös megegyezéssel egységes díjszabást határoznak meg. d) A pénznemek különbözősége Az üzemeltetőknek többletfeladatot jelent, hogy kétféle pénznemben történő fizetést is el kell fogadniuk. Ennek megoldhatóságát bizonyítják a nemzetközi járatok, amelyeknél jelenleg is gyakorlat a többféle valuta elfogadása. f) Az üzemeltető kiválasztása és megbízása Az EU-szabályok szerint az üzemeltetőt (szolgáltatót) a szolgáltatásért felelős hatóság választja ki. Magyarországi viszonylatban ez, helyközi szolgáltatásról lévén szó, a közlekedésért felelős minisztérium, Szlovákiában a regionális közigazgatás.
