Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Tanulmányok - Sándor Anna: Arany Albert László nyelvészeti tevékenységéről
SÁNDOR ANNA egy nyelvjárás leírásában. 4. A magyar fonetikai igazodás és hasonulás fonológiai aspektusból történő értékelése. 5. Elfogadható terminológiai újításai. 6. Egy nyelvjárás hangtani szerkezetének mennyiségi vonatkozásai. Hiányosságaként a már Bárczi Géza által is kifogásolt egyensúlyelméletét említi (1953, 71), jóllehet Kázmér csupán az egyensúlyelmélet abszolutizálását tartja elfogadhatatlannak. További negatívumaként a „konszonantizmus” elnagyoltabb kidolgozását tartja (1974, 216-218). A MAGYAR NYELVRENDSZER SZERKEZETI ELŐZMÉNYEINEK KUTATÓJA A mai magyar nyelvrendszer előzményeinek szerkezeti történetével kapcsolatban Aranynak három írását említhetjük meg. Időrendben az első A magyar nyelv szerkeze trendje és érvénytelenítése címmel (67-70) a Nyelvtudományi Értekezések 58. köteteként jelent meg. A másik kettő németül íródott. Az egyik konferencia-előadásként már 1965-ben elhangzott, de 1968-ban jelent meg: Das System der finnisch-ugrischen und der urmadjarischen Sprache. Congressus Secundus Internationalis Fenno-ugristtarum Helsingiae Habitus 23-28. VIII. 1965. Pars I. Acta Linguistica (Helsinki, 1968), 17-23. A másik az Ural-Altaische Jahrbücher 41. kötetében jelent meg 1969-ben: Das Finnougrishce und das Urungarische in der eurasischen Lautlandschaft ( 112-127) címmel. E tanulmányokban Arany mind módszereiben, mind témájában eltér a történeti-összehasonlító módszertől, hiszen a nyelvtipológia és a történeti fonológia módszere egyszerre van jelen munkájában, s ugyanúgy témájában is eltér a hagyományosan értelmezett speciális nyelvészettől, mert ha érinti is egy-egy nyelv vagy nyelvcsalád törvényszerűségeit, az emberi nyelv univerzális jelenségeivel összefüggésben magyarázza azokat. AZ ELMÉLETI FONOLÓGUS Az elméleti fonológia kérdéseihez élete utolsó éveiben tér ismét vissza, jóllehet alapjában véve el sem szakadt tőlük, hiszen szinte mindegyik műve kisebb-nagyobb mértékben érinti a fonológiát is. Ide sorolható Laziczius Gyula angol nyelvű válogatott kötetéről (Selected Writings of Gyula Laziczius. Hága, Mouton, 1966) németül írt recenziója (Ural-Altaisce Jahrbücher, XXXIX, 1967). E témakörben azonban legjelentősebb a Nyelvtudományi Közlemények LXIX. kötetében megjelent Trubetzkoy nyelvelméletének és fonológiájának lélektani és logikai alapja címmel írt munkája (1967, 125-145). Bár Arany a tanulmány bevezetőjében kijelenti, hogy nem a kritika a fő célja, hanem Trubeckojnak a Grundzüge der Phonologie című művében használt fogalmaknak az azonosítása és pontosítása (126). Ennek ellenére kritika is van benne, melyben az idő távlatából saját kutatási eredményeivel és elméleti következtetéseivel egybevetve értékelte a strukturalizmust és azon belül a fonológiát. Arany elismeri Trubeckoj fonológiájának tudományos jelentőségét, de felró néhány ellentmondásos megállapítást is, melynek okát elsősorban Trubeckoj túlzott pszichologizmusában látja. Az orosz fonológus szerint ugyanis a nyelvi jelek által jelölt fogalmak is csupán lélektani absztrakciók, sőt a nyelv fennállása is lélektani, a közösség tudatában létező elvont szabály, norma, érték, funkció. Arany szerint viszont, ha a a nyelv és a beszéd elválaszthatatlan egységet alkot, s az utóbbi fizikai, tehát objektív jelenség is, akkor a nyelv sem lehet csupán lélektani absztrakció, hanem objektív jelenség is kell, hogy legyen, és csak objektivitásának fokában különbözik a nyelv a beszédtől (130-133). 64
