Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
GUNDA BÉLA ARANY A. LÁSZLÓ: A SZLOVÁKIAI MAGYARSÁG NÉPRAJZA Szlovákiai Magyar Művelődési Könyvtár. Szerkesztik Esterházy János és Aixinger László. Kiadja a Toldy Kör. 16. 1. Pozsony, 1941. A szlovákiai magyar ifjúság körében az 1920-as évektől kezdve komoly érdeklődés nyilvánult meg a néprajz iránt. Gondolunk itt a losonci Mi Lapunk olvasógárdájának falujárásaira, a Sarlósok mozgalmára, a pozsonyi rádióban tartott, jól irányított néprajzi előadásokra, a kassai Új Életben, a pozsonyi Forrásban megjelent néprajzi tanulmányokra, a somorjai Csallóközi Múzeum munkájára stb. Sajnos, legtöbbjükről alig vettünk tudomást, és még kevésbé támogattuk az érdeklődést. (Eltekintve attól, hogy Györffy István annak idején Pozsonyba utazott a Sarlósoknak egy szociográfiai-néprajzi kiállítására, tanácsokkal látta el a fiatalokat, s Morvay Gyulának, Balogh Edgárnak, az idősebb generációhoz tartozó Khín Antalnak megjelent egy-két értékes dolgozata a Néprajzi Értesítőben, illetve az Ethnographiában). A munka, úgy látszik, tovább folyik. Arany A. László a fenti című munkájában hívja fel a figyelmet a szlovákiai magyarság néprajzi helyzetére. A tanulmányon meglátszik a szerző társadalomtudományi iskolázottsága és látása. Azt vallja, hogy „a közösség fennmaradását biztosító szociológiai tényezők együtthatói a néprajz tárgyát tevő jelenségeknek. És megfordítva. A néprajztól megállapított erők egyúttal szociális megtartó erők is.” A szlovákiai magyarság néprajzi helyzetének megismerésénél fontosnak tartja a szlovák népiség ismeretét. Külön ki kell emelnünk a szerzőnek a falu társadalmi szervezetére vonatkozó megállapításait: „A szerves egységű falu gazdagon tagolt és viszonyított. Kisebb eszmei és gazdasági csoportokat találunk benne és természetesen egyedeket. A falu egységes szervezetében mindenkinek és mindennek megvan a pontosan kihatárolt helye, küldetése és meghatározott viszonya. E tényezőknek kötelező az erejük.” Amíg a szerves faluközösség megmarad, addig fejlődnek, élnek a néprajzi értékek is. Rámutat arra, hogy a falusi bizalmatlanság, konzervativizmus, földéhség, konok kitartás, olyan tulajdonságok, amelyek nélkül a falu nem harcolhatna eredményesen fennmaradásáért. A szlovákiai magyar falvak fennmaradását biztosító szerves egység megingott, különösen a kétnyelvű községekben és ott, ahol nagy a szegénység. A falvak polgáriasodnak. A változásnál figyelembe kell vennünk, hogy a szlovákiai magyarságnak nincs magyar városa. A változással együtt jár a néprajz feladatának és módszerének változása is. A „néprajzi értékű” szlovákiai magyarság földrajzilag három csoportban él. 1. Pozsony vidékén, ahol Püspöki, Szunyogdi, Vereknye és kisebbségben Főrév, Dénesd és Tores falvakban laknak. Erősen polgáriasodnak. Néprajzi jellegzetességeik közül említi a szerző a „kosút-kalapot”, a blúzt helyettesítő majkát, a sövény mezőkapukat. 2. A Nyitra vidékén (Ghymes, Kolon, Lédec, Bábindal, Alsóbodok, Menyhe stb.) sok a kétnyelvű község. Az idegen, szlovák környezet sok régi magyar jellegzetességet őrzött meg. Régi népdalaik még vannak, de a műdalok már erősen hatottak. Sok balladát ismernek. A nép erősen vallásos. 437
