Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Tanulmányok - Simon Attila: Arany Albert László élete és kora
SIMON ATTILA tiségűek voltak -, szóba sem jöhetett, így a helyi szlovák gimnázium tanárát, Ladislav Demkót bízták meg ezzel a feladattal. Az új igazgató azonban, kellő szakértelem hiányában, ezzel a feladattal nem tudott megbirkózni, így egy időre (igaz, nem hivatalosan) újból Tichy Kálmánra bízták a szakmai munka irányítását, noha papíron továbbra is Demko volt a múzeum vezetője. Demko, majd az őt követő két (hozzá hasonlóan nem szakmabeli) igazgató nem tudta újraindítani a múzeumot, ami oda vezetett, hogy 1950-ben annak tevékenységét hivatalosan is beszüntették. A múzeum épületét a Gömöri Vasércbányának adták bérbe, amely diákotthont és tanonciskolát létesített benne. A múzeum gyűjteményét pedig a szakértelmet teljesen mellőzve összecsomagolták, és a betléri Andrássy-kastély parkjában a szabad ég alatt rakták le, s adták át az enyészetnek és a az egyéni gyűjtőszenvedélynek. A gyűjtemény megmaradt része csupán 1952—1953 folyamán került vissza a Bányászati Múzeum épületébe, amikor is a Gömöri Vasércbányák vállalat kihurcolkodott onnan. A múzeum és a gyűjtemény kálváriája azonban tovább folytatódott, hiszen az épületet a Járási Nemzeti Bizottság akkori elnöke a Jednota Fogyasztási Szövetkezetnek ígérte oda, akik közben birtokba is vették a múzeum néhány termét, sőt annak gyűjteményét önhatalmúlag ismét Betlérre költöztették. A múzeum ügyét végül a Rozsnyói Helyi Nemzeti Bizottsága karolta fel, amely a Szlovák Múzeumok Szövetségének támogatásával 1955 nyarán végül elérte, hogy a Jednota kiköltözzék az épületből, s megkezdődhessenek a múzeum újraindításának az előkészületei. Feltehetően az 1945 utáni tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a múzeum újraszervezését ezúttal már megfelelő szakemberre akarták bízni. így eshetett a választás Arany A. Lászlóra, akit - noha nem volt jó „káder” - alkalmasnak láttak a munka elvégzéséhez, egy valóságban és erkölcsi értelemben is romokban heverő intézmény elindításához. Fontos volt ez a megbízatás Arany számára is, hiszen nemcsak megélhetést, de a közéletbe és a tudományosságba való visszatérés lehetőségét is jelentette számára, bár nem pontosan azon a tudományterületen, amelyben ő a leginkább otthonosan mozgott. Persze Arany kinevezése — tekintettel előéletére - nem volt egyszerű. A Rozsnyói Helyi Nemzeti Bizottság 1955 nyarán megfogalmazott határozatában azonban annak ellenére, hogy „a nevezettet a kisebbségi jogok betartásának követelése miatt az 1948 előtti régi törvények alapján elítélték”53, egyértelműen Arany alkalmazása mellett foglalt állást. Sőt az 1955. június 3-án megfogalmazott határozatával Arany támogatói közé még Csehszlovákia Kommunista Pártja rozsnyói helyi szervezete is felsorakozott. A határozatban a pártszervezet Aranyt országos, sőt európai szinten is a legjobb szakembernek nevezi, és „javasolja a felsőbb párt- és állami szerveknek, hogy azok támogassák Rozsnyó város javaslatát, s fogadják állami szolgálatba szülöttünket, aki a forradalmi Gömör szülötte, és bányászaink vére folyik ereiben”.54 A rozsnyói támogatás ellenére azonban Arany múzeumigazgatói kinevezése elé többen is igyekeztek akadályt gördíteni. Václav Slaný profeszomak az 1955. szeptember 21-én Aranyhoz írt leveléből kiderül, hogy a kerületi pártszervek arra való hivatkozással, hogy Aranyt a börtönbüntetése mellett polgári jogai elvesztésére is ítélték, ellenzik a kinevezését. Hasonló szellemben nyilatkozott a kassai Kerületi Nemzeti Bizottság belső ügyekkel foglalkozó szakosztálya, amely Arany káderlapjának a tanulmányozása után 53 ŠOA Rožňava, Okresné múzeum v Rožňave, Výpis zo zápisnice Rady MNV v Rožňave. Keltezetlen. 54 ŠOA Rožňava, Okresné múzeum v Rožňave, Žiadosť MNV v Rožňave ohľadne zamestnania s. dr. Ladislava Aranya v Rožňave, kádrový posudok, 167/1955. 40
