Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Tanulmányok - Simon Attila: Arany Albert László élete és kora
ARANY ALBERT LÁSZLÓ ÉLETE ÉS KORA kellett kitermelnie és 300-500 méterre elszállítania. 1954 januárjában a Hradec Královéhoz közeli Rtyné v Podkrkonoší község melletti munkatáborba került. Az itteni Tmavý dúlnak nevezett bányában a csehszlovák lágerek viszonyai között is rendkívül nehéz munkakörülmények uralkodtak. A visszaemlékezések szerint a mintegy 800 méter mélyen a föld alatt lévő szén- és uránbányába a foglyok őrzői le sem mertek ereszkedni, annyira tartottak az ottani körülményektől. Arany A. László mintegy egy hónapot dolgozott már itt, amikor egy bányaomlás maga alá temette. Sérülései miatt a Hradec Králové-i kórházba szállították, ahol három hónapig gyógykezelték. Balesete következményei maradandó egészségkárosodást okoztak, így Aranyt csökkent munkaképességűnek nyilvánították. S noha egy 1951-től hatályos rendelet értelmében az ilyen rabokat csupán könnyebb munkára lehetett volna küldeni, Aranyt gyógykezelése befejezése után mégis a csehszlovákiai lágerek leghírhedettebb láncszemét alkotó jáchymovi uránbányákba helyezték át. A szovjet háborús igények szolgálatába álló jáchymovi uránvidéken az 1950-es években 18 kényszermunkatábor működött, amelyekben a Sztálin halála előtti „fénykorában” közel 15 ezer rab, jórészük politikai elítélt, dolgozott.46 Arany az Éva táró mellett felépített Marianka nevű lágerba került, ahol mintegy hétszáz rabbal együtt kellett elviselnie a rendkívül nehéz körülményeket: a túlzsúfoltságot, a magas és az emberek erejét felőrlő teljesítménynormákat, a megalázó bánásmódot.47 A táborban a foglyokat reggel 5.20-kor ébresztették, majd 7 órakor vitték dolgozni. A munkaidejük általában nyolc órát tett ki, a büntetésében lévő rabokat azonban akár 12 órán át is dolgoztatták. Aranyt a csökkent munkaképessége miatt felszíni munkára osztották be: a kibányászott és felszínre hozott ércet kellett válogatnia. Ez ugyan könnyebb munka volt, mint a bánya mélyén dolgozni, de annál veszélyesebb, hiszen állandóan a szurokérc porfelhőjében, a radioaktív sugárzásnak kitéve kellett dolgoznia.48 49 Mindezt úgy, hogy a raboknak semmiféle sugárzás elleni védelmet nem biztosították, egészségi ellátásuk pedig a nullával volt egyenlő. Nem csoda tehát, hogy ilyen körülmények között Arany már korábban megroppant egészsége tovább romlott, s szabadulását követően pár évvel szervezetében rosszindulatú daganaot állapítottak meg. Arany ebben a munkatáborban a CSMDNSZ-beli társával, Krausz Zoltánnal raboskodott együtt, aki későbbi visszaemlékezéseiben meghatóban emlékezett arra az önképző tevékenységre, amely során „Berci” filozófia- vagy művészettörténeti témájú előadásokat tartott nekik.46 A végtelen hosszúságú és monoton (a rabok vasárnap is dolgoztak) munkatáborban eltöltött éveknek az 1955. május 9-én kihirdetett köztársasági elnöki amnesztiarendelete vetett véget. A jáchymovi fogolytáborokban már az amnesztia kihirdetését megelőző napokban megkezdte a munkáját az a 12 tagú bizottság, amely minden egyes rab személyi dossziéját átvizsgálta, s kijelölte azokat, akik kegyelemben részesülhetnek.50 A több mint 2100 kiválasztott rab között Arany A. László is ott volt, aki 1955. május 12-én kapa meg szabadulólevelét. 46 Petrášová Ludmila: Vëzënské tábory v Jáchymovských uránových dolech 1949-1961. In Sborník archivních prací, XLIV. évf. (1994) 2. sz. 350. 47 Maguk a rabok a táborokat csak lágereknek vagy koncentrációs táboroknak nevezték, s talán az sem volt véletlen, hogy a táborok főbejárata fölött egy Auschwitzot idéző felirat - Munkával a szabadsághoz - volt olvasható. 48 Krausz Zoltán: Már vártalak ... (Egy kortárs önvallomása). In Arany A. László-emlékkönyv. Szerk. Sándor Anna. Nyitra, 1993, 14. 49 Uo. 13. 50 Petrášová: i. m. 420. 37
