Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
AZ ŐSMAGYAR NYELV SZERKEZETRENDJE ÉS ÉRVÉNYTELENÍTÉSE Az ősmagyar nyelv szerkezetrendje és e szerkezetrend érvénytelenítése nyelvünk történetének sarkalatos kérdése. Minden tudományos munkának és így e kérdésnek is elvi előföltevése van. A kölcsönös megértés előfeltétele az alapelvnek és néhány alapfogalomnak azonos értelmezése. A létegyetemben minden jelenség az előfeltétel és feltételezett, az abszolút és relatív, az egyetemes és egyed korrelativ viszonyrendjében áll fenn alá- és mellérendelve. A létnek viszonyított rendjét a logikai alapelvek teljes tinit rendszere határozza meg. A nyelv a létegyetem részrendje. A fizikai hullámrend hangjelenségeinek egy megfelelő részrendszere előfeltétele az emberi hangképző szervekkel képezhető teljes, általános és egyetemes hangiságnak: a szonikumnak és a belőle implikálható nyelvi hangok teljes rendszerének. Ez a szonikus hangrendszer elsődleges jelanyaga a dolgok emberi leképezése jelölésének: a nyelvnek. A logikai elvek szerkezetrendjének egy megfelelő terjedelmű részrendszere szükségképpeni axiomatikája a nyelvtudománynak. A szonikus abszolút előföltételből implikált szükségképpeni teljes hangi jegyrendszernek és minden egységének az axiomarenddel azonosított és minősített meghatározása a szükségképpeni teljes, általános és egyetemes konstans nyelvi szerkezetrendet állapítja meg; és egyben minden változóját, argumensét mint a szerkezetrendi átértékelésnek, a fejlődésnek előfeltételét. A teljes, abszolút és egyetemes emberi alaphang, a tonika a lágy-világos - mély-nyílt jegyű: ä. Az ä hang teljességének implikált lefokozásával hangiságában három fokonként részlegesedő és keményedő hangnak tranzitív aszimmetrikus sora fejük ki: á, ä, n; ez az első négy szubsztanciáüs alaphang és egyben négy tonális hangérték. Jegye az általános mélynyílt és a speciális lágy-világos, lágy-sötét, kemény-világos, kemény-sötét. E sornak minden hangjából mint előzetlen tagból privációval, hangfosztással hangiságában fokozatosan csökkentett és magasodó három hangnak sorozata fejük ki: e,i, á, ö, ü, ü; 1, D, o, u, n. Ez a másik négy tonális hangérték; jegye pedig: a mély-nyílt egyenletes kihangzás, a mély-szűk emelkedő, magas-széles eső és magas-zárt csökkentetten megtört hangzás. Minden implikált hang az ä alaphangnak egyértelműen, egyoldalúan vagy kétoldalúan minősített viszonya szerint meghatározott rendi helyén álló függvénye, tehát érvényes hangijegyeinek egysége a tonikának tonális funkciója. Ez a magánhangzóknak teljes, általános és egyetemes tonális rendszere. A magánhangzók teljes rendszerében az ellentmondás, a diverzitás viszonyában áll a két lágy sorozatnak részrendszere, modusa a két kemény sorozatnak részrendszerével, modusával. A két mély sornak részrendszere ugyancsak ellentmondásban áll a két magashangú sor részrendszerével. Minden sorozatnak előzetlen, egyenletes tonalitású hangja egyben a leghosszabb megjelítésű és a hosszúság fokozatonként csökken; a negyedleges megtörtén csökkentett tonali-305
