Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
TRUBETZKOY NYELVELMÉLETE ÉS FONOLÓGIÁJA jelében különböző két mondat, ítélet viszonyát jelöli. Trubetzkoy szerint ekvipollens az ellentét, ha az sem fokozati, sem állító, sem tagadó. Tehát csak negatív meghatározását adja, nem határozza meg pozitív lényegét. Idézett példáiból a p-t viszonya graduális, tehát nem ekvipollens; a f—k tényleg ellentét, többértelnuí viszony, vonatkozás, ilyen értelemben lehet „egyenjogú” (gleichberechtigt) ekvipollens. Az ekvipollencia fogalma Trubetzkoy meghatározásában nem szabatos. A fogalmi logikában a diszjunkció (altemáció, megengedő, kizáró) fogalma szokásos. Trubetzkoy rendszerezésének három fogalma közül kettő; a graduális és privativ, a diverzitás, különbözés fogalma és nem az ellentété, a differenciáé; csak az ekvipollencia lehet a differencia, az ellentét fogalma. így is komplex meghatározatlan fogalom, nem különbözteti meg a teljes, a részleges és az egyedi ellentétet. Trubetzkoy a német u-o, ü-ö, i-e ellentétet graduálisnak minősíti (vö. 67), azonban privatívnak, ha a nyílásfoknak (Öffnungsgrad) vagy zárfoknak (Schliessingsgrad) két szélső értékét képviselik, és mint nyílt-nem-nyílt, illetőleg zárt-nem-zárt állanak ellentétben, tehát ha a vonatkozás kéttagú. De ugyanez az u-o vonatkozás azonnal graduálissá válik, mihelyt a rendszerben még egy nyíltabb magánhangzó van, pl. o vagy a. Ugyanígy a d-t ellentét is privativ, de ha még egy tovább tagja akad, akkor graduális, vagy ha nem, akkor ekvipollens is lehet. Az ellentétek értékelése (Wertung) tehát a szemlélettől függ még akkor is, ha a fonológiai rendszer szerkezete és funkciója többnyire meghatározza az ellentét értékét. Trubetzoy ellentételmélete tulajdonképpen ellentmond a háromtagú viszonynak, hiszen az ellentét nála mindig két tagot mutat. Az ellentétnek általános elmélete természetesen ismeri az ellentétek egymásutániságát, bizonyos értelemben: sorát. Tmbetzkoynak vázolt szemlélete elméletileg a logikai viszonyok szükségképpeniségének teljes félreértése és a teljes, általános és egyetemes fonémrendszer szükségképpeni, determinált viszonyrendjének tagadása. Nem kétséges: egy nyelvalkat, nemzeti nyelv a teljes fonémrendszernek, illetőleg állományának esetleg csak bizonyos hányadát, részrendszerét veszi fel, érvényesíti, s megváltozott fonémállománya miatt a strukturálisan determinált fonémrendszerében strukturális átépítés, eltolódás van, különböző jegyek relevanciája érvényesül, tehát a rendszer és az egyes főném tartalma módosul. A fonémek teljes, általános és egyetemes rendszere azonban mindettől függetlenül fennáll. A főném több jegy egysége. Azonos tartalma, viszonya és rendje (jelviszonyrendje) szerint determinált, meghatározott sorrendben (a fonémek rendszerében) áll; a főném függő sorának foka és egyben az első előzetlen tagból explikált összefüggő sorozatának privativ fokozata; ugyanakkor a sorrend (rendszer) minden tagjával kölcsönösen komplikált vonatkozásban áll. A főném tehát egyben graduális és privativ. A sorrend minden tagja teljességének foka, általánosságának fokozata és egyetemességének mértéke szerint fennálló, determinált és meghatározott (állandó invariáns) graduális és privativ fennállási! és alapviszonyú; a sorrend alapviszonya a szerkezet átépítésével sem változik, csak bizonyos jegyeinek viszonya és így érvénye (relevanciája) módosul. A fonémrendszer invariáns alapjegye, illetőleg invariáns jegyeinek szerkezete változatlan. A főném tehát ugyanabban a rendszerben nem lehet egyszer graduális, máskor privativ - még a fonémrendszer strukturális változásával, fejlődésével sem. A részrendszer strukturális törvényszerűségét azonban nem lehet általánosítani és főképpen nem lehet alkalmazni a teljes, általános és egyetemes fonémrendszerre, és annak szükségképpeni hangviszonyrendjét nem lehet relativizálni. Csak a részrendszer lehet viszonylagos, relatív. Trubetzkoy az alapviszonyok félreértésében és az általánosításban hibázik. El301
