Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
MAGYARSÁG, NÉPDAL ÉS NÉPVISELET A népviselet az ősi lélek megnyilvánulása, az ősi összetartozás jele éppúgy, mint a nyelv vagy a dal. E külső jelek elnyomásával, lebecsülésével vagy elvetésével változik a lélek is, gyengül az összetartozás tudata és ereje. A magyar népviseletben és kézimunkában igen gyakran a magyar lélek művészi ösztönének legősibb sajátságai nyilvánulnak meg. Amíg megmarad a népviselet, addig megmarad az ősi művészi ösztön is. De ez a megmaradás, a népviselet megőrzése nem csak a nép magatartásának kérdése. Nagyon sokban attól is függ, hogyan bánik vele a felsőbb társadalmi réteg. Elsősorban kívánatos az, hogy a félművelt polgári elem ne avatkozzék bele e kérdésbe. Azután kívánatos, hogy az iskolában a nevelők áldásos munkája útján a helyi, a népi kézimunkát tanítsák a kézimunkaórákon. A tanítónők, addig is, míg megjelennek a megfelelő kézikönyvek, megtalálják ezeket a maguk közvetlen környezetében. Természetesen vigyázniuk kell, hogy ne változtassanak erőszakosan az ősi formákon a maguk nemzetközi műveltségi formáinak alkalmazásával. A leányok az iskola falai között sokszor úgy érzik, hogy itt mentesültek a falu hagyományos és kötelező formái, törvényei alól, és szeretnek tobzódni anyagban és színben. Ezt a féktelen tobzódást meg kell akadályoznia a kézimunka-tanítónőnek. Kötelező a régi anyag, a régi technika, a régi stílus, a régi szín, de főképpen a régi szerkezet. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a tényezők alapvetők a népi kézimunka fejlődésében, és nem szabad őket megmásítanunk. A városi iskolákban is ugyanezt a népi kézimunkát kellene tanítani. A népi eszme egész Európára kiható elterjedése következtében mindenütt rendkívüli megbecsülésnek örvend a népi hímzés és kézimunka. Majdnem minden házban találunk egy-két gyakran értékes, még gyakrabban értéktelen népies darabot. A mi vidékünkön e kézimunkák értékes darabjai többnyire buzsáki, sárközi stílusúak. Mintha nem volna közvetlen közelünkben a magyar népművészet egyik legrégibb, legérintetlenebb területe: a Nyitra vidéki. A szlovákiai magyar közönség hivatása, hogy ezt a népművészetet megbecsülje, iskoláiban taníttassa, a magyar művelődési területen ismertté és nevessé tegye. Méltán sorakozhat ez a művészet a többi neves népművészeti területek értékeihez. A falu aztán látva saját értékeinek megbecsülését, tudatosan ragaszkodik majd nemzeti létének e lényeges megnyilatkozásához, s ahol már kiveszőben van a népművészet, ott újra átvehetik a várostól. A létében és fejlődésében ily módon megerősített népművészet a fennmaradás nagy biztosítéka lehet. S egyszersmind híd a falu és a város szép találkozására, eszköz az egységes szellem megteremtésére, közös erő és értékek egységesítésére, a szellemi erők tömörítésére. A pozsonyi magyar női körök minden évben rendeznek karácsonyi vásárt. A jó szándékú és tudatos vezetés ezt a hagyományos vásárt határozottan a Nyitra vidéki népművészet megbecsülése és érvényre juttatása felé irányítja. Jövőben ki kell küszöbölni innen az álmagyar díszítésű ruhákat, a bőgatyás inges figurákat, amelyeket nemzeti szalaggal és magyaros zsinórokkal akarnak magyarrá sujtásozni. Ki kell selejtezni a magyarkodó, de nem magyar, hamis népi darabokat, a szüreti mulatságok népies jelmezeit, amelyek tulajdonképpen egy idegen, nemzetközi, múlt századbeli viseletnek maradványai. Akiállított munkák legyenek vagy határozottan nemzetköziek, egy bizonyos stílust képviselők, vagy pedig népiek, de sohasem népieskedők, álmagyarok, mert ezek megtévesztik a városi magyarság ízlését, s hazug formákat terjesztenek. A fent közölt szempontoknak kellene meghatározniuk a városiak magatartását a népművészet megnyilvánulásai iránt. Az avatatlan beavatkozás mindig veszedelmes. A gyöngyös bokréták operettszerű parasztfelvonultatásai gyakran jóhiszemű hazugságok, mert a bemutatottjelenet sokszor nem is él abban a formában, amint azt bemutatják, hanem csak a taní265
