Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
KOLON NYELVJÁRÁSÁNAK FONOLÓGIAI RENDSZERE A fonématikus elhatároló jelek mellett vannak afonématikusak is. A magyar nyelvben és Kolon nyelvjárásában is ide számítjuk a kötött hangsúlyt, amelynek állandó helye van, s nem lehet jelentésváltoztató szerepe. Kolon nyelvjárásában is az első szótagon van a nyomaték; ez jelzi a szókezdetet. A főhangsúly mellett a páratlan szótagokon, vagyis a harmadik, illetve az ötödik szótagon még az úgynevezett első és második mellékhangsúly van.11'1’ A szó, illetve a hangsúlyok együtt ritmikus egészet alkotnak. E ritmikus egységeknek megszakadása szintén a szóhatárt jelöli. Ugyancsak határjelölő szerepe van a hangrendnek, illetve a magánhangzó illeszkedésnek. A magánhangzó-harmónia megbontása szóhatárt vagy ritkábban morfémahatárt jelöl. Pl. [eluntam, hâzrë, uràkrë, hùmùr ide] stb.190 191 Az elhatárolást azonban jelölheti fonémacsoport is. így a magyarban és Kolon nyelvjárásában egy prozodémában mássalhangzós fonémacsoport leginkább csak a szó végén állhat. PL: [kàrd, mindënt, mënyàsszont, embërt, köllyünk, csolkold] stb. Mindezek a fonémacsoportok a szó végét jelzik. Még gyakoribbak az olyan elhatároló fonémacsoportok, amelyeknek az egyik tagja az első számának vagy morfémának az utolsó fonémája, a másik tagja pedig a következő számának vagy morfémának első fonémája. A leggyakoribb ilyen fonéma-kapcsolat pl. az [l+mshg.] az ilyen esetekben: [elhágy, féltettík] stb.; [g+mshg.] az ilyen esetekben: [mëgvâg, mëgràknâm] stb; [l+mshg. ] az ilyen típusú esetekben: [âtjârnyi, âtlâtnyi] stb.; [e+mshg. ], pl. az ilyen esetekben: [bëâd, lëül] stb. E fonémacsoportok típusainak és kombinációs lehetőségeinek felsorolását csak a nagyszámok törvényszerűségének megállapítása után, a megfelelő statisztikák megállapításával lehet elvégezni. Nagyobb jelentősége van ennek a fonémacsoportos elhatároló módnak a szóhatárokon, pl.: [fát rák, kàpâvùl vág] stb. Ahol a feloldás érvényesül a szóhatáron is, ott a kialakult kettőzött mássalhangzó veszi át a határjelölés szerepét.192 B) NEGATÍV HATÁRJELEK Az eddig tárgyalt elhatároló jelek a morfémának vagy szóhatárnak jelenlétét jelezték. Léteznek azonban olyan jelek is, amelyek éppen a határ hiányát jelzik, azt, hogy nincs jelen ilyen határ. Ezek a jelek is lehetnek fonématikusak vagy afonématikusak, magánjelek vagy csoportjelek. A magyar nyelvben nincs még megfelelő statisztikai feldolgozásunk, s így még nem láthatjuk világosan, melyek a fonématikus magánjelek és csoportjelek. E kérdés megoldása nagyon sok szöveg statisztikai feldolgozásának megtörténte után valósulhat meg. Mindezért Kolon nyelvjárásában sem állapíthatjuk meg a negatív fonémaükus határjeleket. Mindössze a [v] fonémáról állapítjuk meg, hogy nem állhat szóvégen, tehát önműködőleg jelzi a szóhatár hiányát. 190 GOMBOCZ, Történeti Nyelvtan, 49. 191 Ha a tőmorfémában nincs meg a hangrendi egység, úgy a fonikus váltakozás a szó idegen eredetét jelzi. A morféma-határ jelölését a hangrendi, illetőleg a magánhangzó-illeszkedés csak néhány kevés esetben látja el, mert a legtöbb képző és rag illeszkedik. Az enklitikus mortémák illeszkedése tehát szükségszerűen a tőmorfémáknak és az enklitikus morfémáknak, a fonémáknak együvé tartozását jelöli. A magánhangzó-harmónia tehát egyúttal negatív határjel s a szórészeknek a tőmorfémának és a fonémáknak együvé tartozását jelöli. Az a nézet tehát, hogy a magánhangzó-harmónia a tőmorfémának és a fonémáknak együvétartozását hivatott jelölni, a határjelölések vizsgálata után kétségtelenül helyesnek bizonyult. 192 Lásd följebb az |evvóna]-féle típusokat. 209
