Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
ARANY A. LÁSZLÓ Bár gyakorlatilag synchronikusnak látszik, lényegében mégis történetinek kell minősítenünk azt a módszert, amely a nyelvjárási jelenségeket az irodalmi vagy köznyelvi alakkal vetette össze, s egyezést, vagy eltérést állapított meg. A nyelvjáráskutatás eddigi eredményeit synchronikus és diachronikus szempntból szerkezeti módszerrel összegezte Laziczius Gyula.” Az alapelvek általános alkalmazása bevált, s az összegezés általános nyelvészeti viszonylatban is nagyon komoly eredménye a magyar nyelvjárástannak. Eddig azonban még nem történt kísérlet egy-egy nyelvjárás nyelvi alkatának feldolgozására, oly módon, hogy legalább részben eleget tenne a szerkezeti elveknek. Az egyedüli kísérlet, amit nyelvjárási irodalmunk felmutathat, csak fonológiai mezbe öltöztetett fonétika.39 40 41' Mint kísérleti tény azonban örvendetes. Kár, hogy nem fejlődött tovább, s nem lett kezdete az ilyirányú ütemes munkának. Az eredménytelenség azonban magából a munkából magyarázható, mert a munka kiforratlan, nem meggyőző. Az utolsó években fellendülő magyar népnyelvkutató mozgalom több gyakorlati kézikönyvet is termelt, ezek azonban csak a gyűjtés technikájának kérdését tárgyalják. Tanácsokat adnak a népi érintkezés módozataira, törvényesítik a fonetikus átírás rendszerét, s megállapítják a gyűjtött anyag technikai kezelésének leggazdaságosabb kezelésmódját.41 Az első népnyelvkutató értekezlet határozatai között azonban nagyjelentőségűnek kell minősítenünk a hangjelölések kérdésében elfogadott funkcionális szempontot. Ezt az egyedül helyes elvet az értekezlet ugyan nem érvényesítette minden következményében, mégis megvetette alapját a helyes irányú fejlődésnek. A magyar nyelvjáráskutatás fejlődésében határozottan új fejezetet jelentett a debreceni Népnyelvkutató Intézetnek munkamódszere. Lényegében a synchronikus magyar leíró nyelvtan szerint rendezi anyagát. Ez az elvi állásfoglalás határozott eredménye a debreceni iskolának. Elvben és gyakorlatban is eltért az egyedüli történeti rendszerezési elvtől. Ha viszsza-visszatér is egy-egy részletkérdés tárgyalásában a történeti módszerhez, fejlődési vonala mindinkább a synchronia felé viszi. Nem hasonlítja össze a népnyelvi jelenséget sem az irodalmi nyelvvel, sem a köznyelvvel. Végső lényegében azonban mégis az irodalmi nyelv szerkezeti váza szerint rendezi anyagát, nem pedig a nyelvjárás belső szerkezete szerint. Ebből a kereszteződésből következik több elvi és módszertani magatartása is. Figyelme középpontjában a jelenségleírás van. Gondosan szerkesztett, hatalmas, gyakran kimerítő példatárral ellátott részlet-tanulmányokat, jelenség-leírásokat szerkeszt.42 Nem hajlandó a nyelvjárás rendszerének egységes, átfogó és rendszerező ábrázolására. Az adatoknak, a nyelvkincs teljes példatárának összeállításával akarja megközelíteni a nyelvjárás rendszertani lényegét. A debreceni iskolának nyelvészeti és elvi magatartása mellett ez a munkamódszer helyes. Amíg a népnyelv tárgyalásának és rendszerezésének alapja a leíró nyelvtanban található és 39 Elsősorban a Bevezetés a fonológiába és A magyar nyelvjárások című i. m. 40 Lásd DANCZI Villebald, A kürti nyelvjárás hangtana, fonetikai és fonológiai vizsgálata, Budapest 1939, A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 48. szám. Danczi munkáját a pozsonyi kutatócsoport tagjaként kezdte meg. 41 Lásd. CSÜRY Bálint, A népnyelvi búvárlat módszere, Budapest 1936; SZABÓ Dénes, Az első magyar népnyelvkutató értekezlet határozatai, Budapest 1942; BAKÓ Elemér, A népnyelvi gyűjtés és anyagrendezés módszere, Debrecen 1943. 42 Lásd a debreceni Magyar Népnyelvkutató Intézet évkönyveit: Magyar Népnyelv Î-IV. kötet, Debrecen 1939-1942. Gsűry Bálint szeme előtt azonban végeredményben mégis csak a monografikus feldolgozás eszménye lebegett. Vó. CSŰRY Bálint, A visszatért Felvidék nyelve, MNy XXXIV, 1938, 274. 124
