Tóth Károly - Végh László (szerk.): Sociography 2012. Szociográfia a magyar-szlovák határ mentén 2012 (Somorja, 2012)
Tamáska Máté: A száműzetett Nepomuki János
határoz meg. A népszámlások nemzetiségi „pontatlansága” nem új keletű probléma a vidéken. A két világháború között, amikor a politika az etnikai többségben egyben határmódosítási lehetó'séget is látott, mind a szlovák, mind a magyar közírók ostorozták Kassa-környék lakóit, mivel azok nem akarták nyíltan felvállalni nemzeti hovatartozásukat. Idézet a megye 1939- ben kiadott monográfiájából: „A népszámlálási önkényt könnyűvé teszi Kassán és környékén a kevert nyelv és az igen kevéssé tiszta nemzeti öntudat.” A változó magyar-csehszlovák közhatalom a maga módján szívesen áldozott a frissiben határvidékké lett város megerősítésére. A csehek 1920 után finánclaktanyát és korszerű iskolát építettek, elesett légionáriusaiknak emlékművet avattak, átadták a csillogó Bata cipó'áruházat, amit a helybeliek csak „bátyaként” emlegettek. 1938 után a magyarok aztán lerombolták a cseh katonák emlékművét, látványos akcióban sokgyermekes magyar családoknak juttattak házakat, és a helyi vezetés kényelmét növelendő' új jegyzólakot alakítottak ki. Ezek az épületek ma kopott fáradsággal tekintenek az utcán elhaladó fénylő autókra. Mintha nem is csupán egy tág emberöltő történetét kellene elviselniük, hanem szomszédjaikhoz hasonlóan maguk is a századfordulón kibomló polgárosodás szülöttei volnának. Ráncok a történelem orcáján „Torna ma is élénk vásárhely, de élénkségéből sokat veszített azóta, hogy 1881-ben a megyei hatóságot az Abaúj vármegyében való bekebelezés következtében feloszlatták ” — olvashatjuk a régi Magyarország monográfiájában. A mai látogató aligha hinné el, hogy ez a falunak túlságosan nagy, de városnak sem igazán nevezhető település évszázadokon át egy egész vármegyét kormányzott, igaz mind között a legkisebbet. A vármegyeháza, mintha pironkodna mostani csúfos állapotán, omladozó tetőzetén és széljárta üres termein, óriási fakorona mögé bújik a kíváncsi tekintetek elől. Pedig a néhanapján feltűnő turistacsapatok figyelme aligha akadna meg rajta. A gépek objektívjei a házak felett uralkodó vár lenyűgözően romantikus sziluettjét keresik. Mint az lenni szokott az ilyen várakkal, ez is romos már, mivel békésebb időkben a várurak leköltözködtek a sík mezőre. A tornai késő reneszánsz kastély kerek sarokbástyáival két és fél évszázadon át volt büszkesége a főúri famíliáknak. Fényét tovább emelte a halastó körül kialakított romantikus park, amit Fényes Elek 19. századi földrajzi szótára „jeles kertként” emleget. A köznéptől elzárt területen idővel angol 39
