Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
V. Szlovákia városai 1993 után
Szlovákia városai 1993 után nek, a szlovák résznek, a szlovák tartománynak a három területi központja erősödött három évtizeden át. A közöttük meghúzható tompa háromszög lett az új Szlovákia új várostengelye. 14. ábra A 2004-ben érvényesített kerületi és járási beosztás Forrás: Návrh samosprávnych krajov. ErasData-Pro, spol. S.r.o., Odbor informatiky SVS MV SR. 2003. alapján szerkesztette Mezei István, rajzolta Mády Máté. Ugyanez a városokat a múlttal, a hagyománnyal szemben újraosztályozó szándék figyelhető meg a kisebb területi egységek számának változtatásában is. A kezdeti 95 területi egység, járás számának lecsökkentése 32-re - azon túl, hogy szintén a politikai központosítást szolgálta - azzal a szándékkal történt, hogy a sok lehetőség, a sok lehetséges város közül megerősítsen kiemelt helyzetében 32 új központot. Az eredmény az új csehszlovák területi rendszer új településszerkezetének a megvalósítása lett. A létrejött településrendszer a bekövetkezett 1989-es politikai fordulat után már nem térhetett vissza a több száz éves hagyományhoz, az 1918-as berendezkedés folytatásához, hanem a kényszerrel létrehozott besorolások eredményein, mint immár új alapon kezdhette az új politikai rendszernek megfelelő településstruktúra kiformálását. Ezért is volt Viktor Nižňanský kísérlete a történelmi kerületek visszaállítására egyrészt politikai értelemben veszélytelen, másrészt értelmetlen is. 102