Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség
A két lap kiadása elsősorban Hentz Zoltán, Lipcsey Gyula, Varró István és Krausz Zoltán nevéhez fűződik. Hentz 1946 elején, amikor visszatért Csetnekről Pozsonyba, Paksy László biztatása alapján megegyezett Lipcseyvel, hogy kiadják a Gyepű Hangja című lapot. Az állambiztonság pozsonyi kerületi parancsnoka szerint viszont Arany A. László javaslatára történt mindez.200 A szamizdat első számának kiadási időpontja ismeretlen. Lipcsey vallomása alapján azok után döntötte el a lap kiadását, hogy személyesen is megtapasztalta a reszlovakizáció borzalmait Barslédecen. Ezen állítást viszont cáfolják az általunk ismert egyetlen szám attribútumai. Az állambiztonsági vizsgálat során lefoglalt és fennmaradt egyedüli eredeti példány 1946. május 6-át követően jelent meg, és a 14. szám megjelölést viseli.201 A lap fejléce szerint „A Cs.Ma.D.Né.Sz. hivatalos közlönye”-ként jelent meg „kéziratban, ha ezt itteni magyarságunk helyzete megköveteli, minden két hétben egyszer külön NYUGATI és KELETI kiadásban”. Mivel a reszlovakizáció első szakasza 1946. június í-jén kezdődött, és érintette az említett zoboraljai települést, Barslédecet is, nyilvánvaló, hogy a Gyepű Hangja első számának megjelenése 1946. április elejére tehető. 200 A ÜPN, V-1004, KV ŠtB Bratislava, 1949.3.24-én kelt 3938/05-1949 számú jelentése a Pozsonyi Államügyészségnek - Varró István és tsai államellenes tevékenysége ügyében. 201 A ÜPN, V-1004, KV ŠtB Bratislava, 1949.3.24-én kelt 3938/05-1949 számú jelentése a Pozsonyi Államügyészségnek - Varró István és tsai államellenes tevékenysége ügyében. Erre a megállapításra az enged következtetni, hogy a „Csehszlovákiában tovább tart az embertelen soviniszta magyarüldözés” mondattal kezdődő önálló hírcsokor röviden beszámol a pozsonyi magyarok újabb elhurcolásáról 1946. május 6-án. 74