Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség

ból készítettek beszámolókat, de a magyar kisebbséget ért sérelmekről is adtak át jelentéseket neki. Lipcsey feladata volt, hogy felmérje a Pozsony környéki állapotokat, Hentz viszont a gömöri magyarság helyzetéről gyűjtött forráso­kat. Leutazott Gömörbe, felkereste Krausz Zoltánt95 és Varró Istvánt,96 akik a rozsnyói magyarság helyzetéről készítettek jelentést. Dusik Dániellel közösen meglátogatták Gabonás Tibort Rimaszombatban, majd Tornaiján Kása Lajost, hogy dokumentálják a magyarok üldözését. Gabonástól egy hirdetménnyel tértek vissza, amelyben a helyi tanács felszólította a városban lévő borbélyokat, hogy az utcán magyarul beszélő embereket nyírják kopaszra. Kásától megsze­rezték a Pelsőcről Magyarországra kiutasított magyarok listáját, továbbá annak a tizennyolc helyi fiatalnak a névjegyzékét, akiket kopaszra nyírtak, majd bör­tönbe zártak a helyi csendőrőrs felrobbantása miatt.97 A népi szövetség gömöri csoportja formálisan ezzel egy időben alakult meg. A pozsonyi és a gömöri csoport közötti összekötő szerepét Hentz biztosította. A világháború nyugati frontjáról 1945 nyarán visszatért rozsnyói Varró István, Krausz Zoltán és Hajdú László fiatal egyetemisták Gömöry György nyom­dásszal, Csutora Jánossal és Csutora Ferenccel a maguk módján, lehetőségük szerint reagáltak a városban és környékén élő magyarokat ért atrocitásokra. Hentz 1945 augusztusában Gömörben tett látogatása során megegyezett volt iskolatársával, Varróval, aki diákköri barátja is volt, hogy a magyarok ellen el­követett jogtalanságokat egy versgyűjteménybe foglalják, amelyet illegálisan ki is adnak majd. A sokszorosított versgyűjtemény 1945 végén jelent meg Rozs­nyón, s tizenkét verset tartalmazott: Hentz négy versét Végvárak Lantosa, illet­ve Csabai Z. Olivér álnéven, Varrónak szintén négy és pelsőci barátjuk, Dusik 95 Krausz Zoltán (1923-1993) film- és színházi rendező. Főiskolásként kapcsolódott be a Csmad­­nész érdekvédő tevékenységébe. Az úgynevezett gömöri csoport egyik létrehozója. A szerveze­ten belül egyike volt azoknak, akik a magyar kormányszervek és az egyházak felé közvetitették a népi szövetség memorandumait. Részben az ő nevéhez kapcsolódik az Észak Szava című il­legális lap kiadása Rozsnyón. 1949. február végén Budapesten letartóztatták, Csehszlovákiába toloncolták, majd 1949 decemberében a pozsonyi Állambíróság hat év börtönbüntetésre ítélte. 96 Varró István (1920-?), a Csmadnész gömöri csoportjának mozgatója. Nevéhez fűződik az Észak Szava című illegális lap szerkesztése és kiadása. Krausszal együtt futári szolgálatot láttak el a magyar kormányzati szervek és az egyházak irányában. 1946 végén Magyarországra távozott, Budapesten folytatta egyetemi tanulmányait. 1949. február végén Budapesten letartóztatták, Csehszlovákiába toloncolták, majd 1949 decemberében a pozsonyi Állambiróság hat év börtön­­büntetésre ítélte. 97 A ŰPN Bratislava,/ KS ZNB S-ŠtB Bratislava, V-1004/2 Hentz Zoltán, KV ŠtB Bratislava, s.n, Hentz Zoltán 1949. március 11-i kihallgatási jegyzőkönyve alapján. 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom