Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

Forrásgyűjtemény

12. SZÁMÚ DOKUMENTUM A Felvidéken, 1946. szeptember 24. A Csmadnész a református egyház püspöki karátnak címzett beadványában négy pontban kéri közbenjárását a szlovákiai magyar reformátusok irányá­ban, kiemelve, hogy a református egyházi vagyon, könyvtárak, levéltárak és műemlékek megmentésének érdekében lépjen a magyar illetékes kormányzati szervek felé. Budapest. Az ág. hitv. ev. egyetemes egyház Püspöki Karának, főtitkárság, A Csehszlovákiai Magyar [Demokratikus] Népi Szövetség, amely összekötő szerv a felvidéki magyarság és a magyar külügyminisztérium között, f. hó 22.-i gyűlésén memorandummal fordult a magyar külügyminisztérium, illetve mi­niszterelnökséghez, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz és a Magyar Áttelepítési Kormánybiztossághoz a Csehszlovákiában lévő magyar evangéli­kus egyházi vagyon, illetve könyvtárak, levéltárak és műemlékek érdekébe. Tényálladék: í.l A csehszlovák hatóságok népbíróság elé hurcolták az evangélikus lelké­szeket, tanítókat és presbitereket, hogy a gyülekezetek vezetők nélkül marad­janak. 2. / Az elárvult gyülekezetek egyrészét terorral reszlovakizálni kényszerítették. 3. / A magukra maradt gyülekezetek élére szlovák papokat állítottak. Ezen intézkedések azt célozták, hogy a magyar evangélikusokat szlovákká tegyék s így a magyar evangélikus egyházi vagyont a szlovákoknak megnyer­jék. Mivel a Csehszlovákiában élő magyar evangélikusok tiltakozni nem tud­nak, kérjük az ág. ev. egyház Püspöki Karát, hogy biztosítsa a templomok és egyéb ingatlanok nemzetközi kártalanítását, a Csehszlovákiában levő evangé­likus könyvtárak, irattárak, kottatárak mentését a kitelepítendő lakosság elköl­tözésével. Forduljon memorandummal a magyar külügyminisztériumhoz és a Magyar Áttelepítési Kormánybiztossághoz. Különösen fontosnak tartanók a külföldi evangélikus egyházak vezetőinek erről az ügyről való tájékoztatását, hogy ezek is belekapcsolódjanak a tiltakozásba. 251

Next

/
Oldalképek
Tartalom