Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

Forrásgyűjtemény

2. Ezen féléveket az egyetemek, illetve főiskolák nekik beszámítsák, ha a meghatározandó időben a vizsgákat leteszik. 3. Ha a békekötés után a Felvidék Magyarországhoz csatolódik, a csonka félév nekik beszámítódjék. 4. Hasonló elbánásban részesüljenek azok az egyetemi és főiskolai hallga­tók, akik a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény értelmében csak ké­sőbb kerülnek Magyarországra. Ha ezek a pontok nem nyernek elintézését, előfordulhat az az eset, hogy szakemberek hiányában a Felvidéken kénytelen lesz a kormány a már B-listá­­zott reakciós elemeit alkalmazni. II. Tiltakozás a párizsi békekonferencián Továbbá kérjük a Kultuszminiszter Urat, hogy nevünkben azonnal tiltakozó táviratot küldjön a párizsi békekonferenciára a következő tények ellen: 1. 1944 ősze óta magyar nyelvű iskola, de még kisdedóvó sem működött a Felvidéken, így a 6-10 esztendős gyerekek magyarul írni és olvasni nem tud­nak. 2. Minden tanköteles köteles vinni olyan hatósági bizonyítványt, amely sze­rint a szülei szlovákoknak jelentkeztek. 3. Az érettségizendő magyarok java részét tavasszal érettségi vizsgálatokra nem engedték, most ősszel csak akkor érettségizhetnek, ha van politikai meg­bízhatóságuk. Politikai megbízhatóságot pedig magyar nem kaphat. 4. A magyar volt egyetemi és főiskolai hallgatókat vagy azokat, akik Ma­gyarországon már beiratkoztak, de a szünidőre Szlovákiába visszatértek, szlo­vák egyetemekre nem veszik fel, és mivel egyetlen magyar sem kaphat irodai állást, ezeket mint munkakerülőket munkatáborokba hurcolják. 5. A rimaszombati és rozsnyói múzeumokban revíziót tartottak, ezt a Fel­vidék többi magyar városaiban is megteszik. A revízió abban áll, hogy összeír­ják, „esetleges veszélykor mit kell a vitás területekről északra megőrzés végett elszállítani”. A revízióról mellékletünk tanúskodik. A külügyminisztériumnak most küldött anyagunk is igazolja állításaink egyes pontjait. 6. Az összes magyar könyvtárt 1945-ben zár alá helyezték, és azokat a ható­ságok beleegyezésével lassan teljesen elégetik. 7. A szobrokat és emléktáblákat eltüntették, és például Rozsnyón a még az első Csehszlovákiában leleplezett, első világháborúban elesettek névsorát tar­talmazó márványtáblákat is befalazták. 226

Next

/
Oldalképek
Tartalom