Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség

A népi szövetség és Mindszenty kapcsolattartásának történetében van még egy epizód, amelyet a vizsgálat során az állambiztonság nagyított fel, hiszen való­ságalapja nagyon kétséges. A gömöri csoport tagjai kiváló műszaki adottságú fiatalok voltak. Közülük is kitűnt Hajdú László, aki 1946 végén a karácsonyi ünnepek alatt felvetette Aranynak, hogy egy lezuhant amerikai katonai repü­lőgépről származó rádió-vevőkészüléken keresztül tarthatná ő mint a csoport vezetője Pozsonyból a kapcsolatot a gömöri csoporttal, de elsősorban Eszter­gomban Mindszenty József érsekkel.395 A felvetés több oknál fogva is csak az ötlet szintjén maradt meg. Elsősorban azért, mert a szervezet kapcsolata Mind­­szentyvel a már említett csatornákon keresztül is jól működött, másodsorban a tervezett rádióvevő kezelésére egy megbízható személyt kellett volna találniuk Aranyéknak a primáši palotán kívül vagy annak falain belül, ami abban az idő­ben sem lett volna könnyű feladat.396 A népi szövetség és Mindszenty József kapcsolatának elemzésekor rá kell mutatni, hogy az együttműködés elsősorban a szervezet köré csoportosult ka­tolikus papok, legfőképp Mészáros Gyula és dr. Lestár Sándor érdeme, akik vagy személyesen, vagy Pethő Károlyon keresztül értekeztek az esztergomi ér­sekkel. Teljesen önálló vonalat képviseltek a gömöri csoport tagjai, akik min­den kétséget kizáróan Aranyék tudtával keresték meg Mindszentyt, hiszen ilyen döntés született 1946 májusában a pozsonyi találkozón, ennek ellenére 395 396 395 A ŰPN, V-1004/1 Aranyi Albert Ladislav, Útvar 402/A; s. n. Arany Albert László 1949. már­cius 5-i vallomásáról készült jegyzőkönyv kiegészítése. 396 A ÚPN, V-1004/3 Hajdú Ladislav; KS ŠtB Bratislava, s. n., Hajdú László 1949. február 26-i vallomásának IV. kiegészítése. 135 23- kép. Mindszenty József esztergomi érsek

Next

/
Oldalképek
Tartalom