Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
A nemzeti kisebbségek jogállása
Vitaindító a nemzetiségi közösségek jogállásáról... Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezménye 15. cikkében rögzített részvételi joguk az őket érintő ügyekben való döntésekben. Az absztrakt gondolatmenet helyett inkább világítsuk meg konkrétabb példával a fenti problémát. Szlovákiában minden lényeges jogi kérdésben a parlament és a kormány dönt, beleértve a nemzetiségi, kulturális sajátosságokkal bíró kérdéseket. Bár a törvények alapján formálisan mindenkinek egyforma esélye van ezeknek a szerveknek a munkájában részt venni, a gyakorlatban a szlovák nemzet tagjai számarányuknál fogva mindkettőben többséggel bírnak, és a magyar közösségen kívül a többiek egyáltalán nincsenek képviselve. A felemás képviseletű állami szervek döntenek arról, milyen módon használja nyelvét a lengyel közösség, milyen kulturális eseményeket és sajtótermékeket tegyen elérhetővé a bolgár közösség, milyen módszertan alapján folyjon az oktatás a ruszin iskolákban, milyen helyesírást használjanak a romák, milyen tankönyveket a németek, és még sorolhatnánk. Az állam a kisebbségekkel szembeni politikáját úgy alakítja ki, hogy abban a kisebbségek nem vesznek részt. Ráadásul még csak nem is tudjuk, kiket érint ez a politika, kik a címzettjei, hiszen a kisebbségi közösségek közjogi értelemben nem léteznek. A fenti megközelítésnek vannak pragmatikus okai is. A szlovák többség, illetve a politikai elit nacionalista része így látja biztosítva ellenőrzését a magyar kisebbség és az általa jelentett vélt „veszély” felett. Ugyanakkor több szempontból a szlovákságnak sem előnyös ez a helyzet. Olyan kérdésekben kénytelenek dönteni, amelyekhez a legjobb jóindulat mellett sem érthetnek, hiszen az adott közösség belső életéről, szubjektív nézőpontot igényelő kérdések tömegéről van szó. A probléma kiküszöbölésére fogjuk felvetni az általunk kidolgozott törvényjavaslatot. Ennek egyik célja, hogy definiálja a nemzetiségi közösségeket (a javaslatban következetesen ezzel a kifejezéssel jelöljük a „kisebbségeket"), és rögzítse az állammal fennálló alapvető kapcsolatukat, tehát jogaikat és kötelességeiket az állammal szemben. A másik, hogy létrehozza azokat az intézményeket, amelyeken keresztül a közösségek részt vehetnek az őket érintő döntések meghozatalában. A törvény talán legfontosabb elemét az intézményrendszer létrehozásának módja és hatáskörei képezik. Javaslatunk közösségenként egy országos, központi szervet, „nemzeti tanácsot" feltételez, amelyet közvetlenül a közösség tagjai választanának. Emellett helyi és regionális közösségi önkormányzati szervek is létrejöhetnének, ha arra a közösségnek igénye van, és teljesíti a törvényben megszabott feltételeket. A fenti szervek feladatai az oktatás, kultúra és nyelvhasználat terén a közösség intézményeinek (iskolák, múzeumok, sajtótermékek) működtetése, igazgatása, továbbá a közösség érdekeinek képviselete az állami szervekkel való kapcsolattartásban az előbbi kérdésekben, valamint gazdasági és szociális ügyekben. Meggyőződésünk, hogy az általunk felvázolt rendszer nagyban hozzájárulna az ország stabilitásához és demokratizálódásához, mivel intézményes fórumot teremtene a többség és kisebbségek közötti érdemi politikai párbeszédre, és megszüntetné a nemzetiségi sérelmek egy jelentős részét. Hasonló megoldások nemcsak a sokat csodált nyugat-európai országokban, hanem Közép-Európában is működnek, pl. Szlovéniában, Szerbiában, Magyarországon és másutt is. Természetesen a javaslat sikere a részletekben rejlik. Az elvi kérdéseknél fontosabb, hogy a létrehozott intézmények hatékonyan tudjanak működni, tényleges dönté480
