Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Kisebbségi nyelvi jogok Szlovákiában az 1918-1968 közötti időszakban 6.1. Az 1948-as alkotmány és a nemzetiségi kérdés az ötvenes években Az 1948-as alkotmány készítésekor a csehszlovák hatalom képviselői egyszerűen „megfeledkeztek" a nemzeti kisebbségekről. Az alkotmány 2. cikkelye (1) bekezdése kimondja, a Csehszlovák Köztársaság két egyenjogú szláv nemzet, a csehek és a szlovákok egységes állama. Az egész szövegben semmiféle utalás nem történik arra, hogy ebben az államban egyéb nemzetek képviselői is élnek, így ebben az időszakban a csehszlovák jogrendben aligha beszélhetünk kisebbségi nyelvi jogok létezéséről. Valamelyest mérsékelte a helyzetet az 1956. évi 33-as számú alkotmánytörvény a szlovák nemzeti szervekről, amelynek második bekezdése említést tesz róla, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács hatáskörébe tartozik „az egyenjogúság nevében kedvező feltételeket biztosítani a magyar és ukrán nemzetiségű polgárok gazdasági és kulturális életéhez”. Konkrét kisebbségi jogok meghatározásáról tehát itt sem beszélhetünk (vitatható, mik a „kedvező feltételek”), ráadásul az alkotmánytörvény figyelmen kívül hagyja a magyaron és az ukránon kívüli egyéb kisebbségeket. A nemzetiségi kérdést ebben a kisebbségek számára meglehetősen ínséges időszakban a hatalom alacsonyabb szintű szabályozással próbálta rendezni. Az 1952. június 17-én kiadott határozat „a magyar nemzetiségű állampolgárok némely kérdéséről” nem tartalmaz nemzetiségi jogokat, ennek alapján adták azonban ki 1952. július 1-jén azt a határozatot, amely részletesebben taglalta a kisebbségi jogok területén szükséges intézkedéseket. Ezt a határozatot a Megbízottak Testületé adta ki, s elrendelte benne az állami szervek, közintézmények, gazdasági szervezetek magyar nyelvű megjelölését, a központi államigazgatási szervek irányelveinek magyar nyelvre való lefordítását. A dél-szlovákiai nemzeti bizottságok és más állami szervek magyar nyelvű határozatok, végzések, bizonylatok, igazolások kiadására köteleztettek, a hirdetményeket, felhívásokat, rendeleteket magyarul is közzé kellett tenniük, a nyilvános helyeken elhelyezett tájékoztató, útjelző és figyelmeztető táblákat magyar nyelvű szöveggel is el kellett látni, és a magyar nemzetiségű állampolgárok beadványait, kérelmeit, panaszait magyar nyelven is el kellett intézni. A helyzet furcsaságát az adta, hogy a határozat - titkos lévén - csak az illetékes szervekhez jutott el, maguk az állampolgárok nem értesülhettek jogaikról. Az 1959. február 5-i 17. sz. határozat elrendelte a törvények és egyéb jogszabályok magyar nyelvre való fordítását. Ennek megfelelően 1968-ig jelentek meg a törvények és rendeletek magyar nyelven. A határozat ugyanakkor biztosította a magyar nyelvű felszólalás lehetőségét a nemzeti bizottságok ülésein. 6.2. Az 1960-tól 1968-ig terjedő időszak Az 1960. július 11-i 100-as számú alkotmánytörvény, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmánya továbbra is kizárta a nemzeti kisebbségeket az államalkotó tényezők közül, az államot mint a két „egyenjogú testvérnemzet”, a csehek és a szlovákok egységes államát határozta meg. A 25. cikkelyben azonban helyet kaptak a nemzeti kisebbségek, az 1956-os alkotmánytörvénnyel szemben itt nem csak a magyar és az ukrán, hanem már a lengyel kisebbség is szerepel. A szöveg a kulturális fejlődéshez való jogon kívül az anyanyelven való művelődés jogát is biztosítja e három nemzeti 39
