Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Kisebbségi nyelvi jogok Szlovákiában az 1918-1968 közötti időszakban- azon bírósági és hivatali székhelyek esetében, amelyek hatásköre kiterjed az olyan bírósági járásra, amelyben a legutóbbi népszámlálás szerint legalább húszszázalékos a kisebbség aránya;- azon települések esetében, amelyek számára a csehszlovák nyelv nem alkotott külön nevet, a nemzeti kisebbség nyelvén azonban megállapítható „történetileg igazolt eredeti helységnév”, s a dolognak nincs adminisztratív vagy egyéb akadálya. A belügyminiszter tehát hivatalosan jóváhagyhatja a kisebbségi nyelvű helységnevet, s az így jóváhagyott kisebbségi nyelvű helységnevet a bíróságok, az állami szervek, intézetek és vállalatok, valamint a felek kötelesek voltak használni. (Kivéve, ha a kommunikáció a külföld felé irányult: ez esetben érdekes módon nem engedélyezett a kisebbségi nyelvű helységnevek használata.) Ebben az esetben megint csak a kisebbségi nyelv mint hivatalos nyelv jelenik meg, még ha ez a státusa csak közvetetten jut is érvényre. Az utcanevek esetében a törvény a települések képviselő-testületére bízza a döntést, annyit követel csak meg, hogy az utcanévtáblákon az első helyen mindig a csehszlovák nyelvű változat szerepeljen (ugyanez érvényes a helységnévtáblákra is). A helységnevek sajtóbeli használatát az első köztársaság jogrendje semmilyen módon nem szabályozta. 3. A kisebbségi nyelvi jogok helyzete az első Csehszlovák Köztársaság felbomlása idején Az ezerkilencszázharmincas évek végén kezdődő időszakot a kisebbségi nyelvi jogok erőteljes visszaszorulása, illetve a Szlovákia területén hatályos jogrendből való teljes eltűnése jellemezte. Az első köztársaságban megindult kisebbségvédelmi folyamatok a totalitárius rezsimek alatt visszafordultak, s évtizedeknek kellett eltelni, mire valamelyest stabilizálódhatott a kisebbségek társadalmi helyzete, jogállásuk terén azonban tulajdonképpen mindvégig megmaradtak a kaotikus állapotok. Az első köztársaságban bevezetett részleges megoldások végső soron nem bizonyultak elégségesnek a kisebbségek helyzetének rendezésére (Petráé 2009,322. p.), a következő évtizedek azonban még ilyen szintű megoldásokkal sem szolgáltak, s jelentősen visszavetették a nyelvi jogok fejlődését. 3.1. A csehszlovák állam felbomlása előtti nyelvi jogi rendezési kísérletek Az első Csehszlovák Köztársaság képtelen volt hatékonyan kezelni a kisebbségi kérdést, annak ellenére, hogy de jure meglehetősen széles körű lehetőségeket biztosított a kisebbségi nyelvhasználat terén. Mindemellett azonban a gyakorlatban a közigazgatásban „az államnyelv előtérbe helyezése gyakran olyan messzire ment, hogy azt a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság egyes esetekben törvénytelennek találta". (Petráé 2009, 322. p.) Az egyes nemzeti kisebbségek azonban a harmincas évek vége felé egymás után nyújtották be javaslataikat a nemzetiségi kérdés rendezésére, amelyek jelentős részét a nyelvi jogi kérdéseknek szentelték. Ezek közül a legjelentősebbnek a Szudétanémet Párt memoranduma nevezhető, amelyet 1938. június 8-án terjesztettek Milan Hodža miniszterelnök elé. A memorandum számos radikális javaslatot tartalmazott, 35
