Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Lancz Attila-Szekeres Klaudia 2. Paragrafizált, részletes indokolással ellátott törvénymódosító beadványt6 készített szlovák nyelven, amelyet megküldött az összes parlamenti képviselőnek (parlamenti benyújtás céljaira), valamint a kormányfőnek és a nemzeti kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettesnek. A huszonkét pontból álló anyag gyakorlatilag a VB véleményét alakította át konkrét, a formai előírásoknak megfelelő beadvánnyá. A Jogsegélyszolgálat a terjedelmes beadványt „egy az egyben” lefordította angol nyelvre is, amelyet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala egy kísérőlevéllel egyetemben megküldött a Velencei Bizottságnak, az EBESZ-nek, az Európa Tanács emberi jogi biztosának, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének és Magyarország Külügyminisztériumának. 3. A sajtóban számolt be a konkrét fejleményekről. Az államnyelvtörvény 2010. szeptember 24-i kormánydöntés szerinti7 módosítását harmadik olvasatban 2010. december 9-én szavazta meg a pozsonyi parlament, amelyet a köztársasági elnök még visszaküldött a parlamentnek, de módosítási javaslatait nem vették figyelembe. A Jogsegélyszolgálat által a Velencei Bizottság véleménye alapján kidolgozott, a parlamenti képviselőknek megküldött törvénymódosító beadvány huszonkét javaslata közül egyetlenegyet sem nyújtottak be. A Jogsegélyszolgálat mint a törvénymódosítási folyamatok aktív civil résztvevője - kisebbségi nyelvhasználati törvény A Radiöová-kormány a programnyilatkozatában az államnyelvtörvény enyhítésén túl kötelezettséget vállalt arra is, hogy „a kisebbségek nyelvének használatáról szóló törvény módosításával megvalósítja a Szlovák Köztársaság minden polgára jogegyenlőségének elvét”.8 Az 1999 júliusában hatályba léptetett kisebbségi nyelvhasználati törvény tartalmát, minőségét a kezdetektől fogva nagyban befolyásolta a tény, hogy valójában az európai uniós csatlakozási folyamat egyik „kötelező gyakorlata” volt, és a többségi politikai elit számára mindvégig egy megtűrt, „szeretetlen gyermek” maradt. A pár paragrafusból álló, az addig más jogszabályokban is megtalálható nyelvi jogokhoz képest kevés hozzáadott értéket képviselő kisebbségi nyelvhasználati törvény annak volt az iskolapéldája, hogy miként kell papíron deklarálni (eleve nem túl kiterjedt) jogokat úgy, hogy azok gyakorlati érvényesíthetőségét ugyanezen papíron „szabotálják”. A kevés jogosultságot tartalmazó, a jogokhoz társuló állami feladatokról szembetűnő módon megfeledkező, a „terepen” alig érvényesíthető jogszabály esetlenségét már csak az államnyelvtörvény szigorítása tudta tetézni. Az államnyelvtörvény szigorítása a két törvény között addig fennálló lex specialis viszony felrúgásával lényegében „jogilag megalázta” az addig is „komplexusokkal küszködő” kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Ez az aránytalanság nemcsak az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának (Knut Vollebaek) volt visszatérő kifogása, hanem első helyen említette a Velencei Bizottság 6. http://www.kerekasztal.org/2010/12/a-parlamenti-kepviseloknek-kuldott-modosito-javaslatok-azallamnyelvtorveny-parlamenti-vitaja-elotV 7. Jelentéktelen technikai és érdemi változásokkal (pl. elfogadták az Európai Bizottság javaslatát, hogy ne minden műszaki dokumentációra vonatkozzék az államnyelvű szövegváltozat elkészítésének kötelezettsége). 8. http://www.rokovania.sk/File.aspx/ViewDocumentHtml/Mater-Dokum-122050?prefixFile=m_ 302
