Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Petőcz Kálmán Jelen tanulmány vizsgálódásának elsődleges tárgya a dél-szlovákiai lakosság, ezen belül elsősorban a szlovák nemzetiségű választópolgárok választási magatartása. A nemzeti populizmus és a szlovák-magyar kapcsolatok összefüggéseit feltárva a következő tételből indultunk ki: a megoldás kulcsa Dél-Szlovákiában található. A tétel a következő felvetésen alapul: vajon sikerül-e megtalálni a két közösség együttélésének kölcsönösen előnyös módját, akár olyan helyzetekben, amikora magyar közösség található (országos, regionális, helyi szinten) kisebbségben, akár olyan helyzetekben, amikor a szlovák közösség él (mikroregionális vagy helyi szinten) számszerű kisebbségben. Amennyiben a nemzeti populista blokk támogatottsága a déli határsáv mentén élő szlovákoknál lényegesen alacsonyabb, mint északabbra, ez látszólag igazolja a tételt a dél-szlovákiai szlovákok és magyarok békés együttéléséről, amit csak a politikusok durva, felülről lefelé irányuló beavatkozásai zavarnak meg. Ha kiderülne, hogy a szlovákok választási magatartása északon és délen nem mutat markáns eltéréseket, az állam, s ugyanúgy az egyes - országos (szlovák) és kisebbségi magyar - pártok nemzetiségi politikáját is át kellene értékelni, hiszen ez esetben két, kritikus tömegben jelen levő, ugyanakkor értékrendjében diametrálisan eltérő választói csoportról kell beszélnünk Dél-Szlovákiában, s nem számíthatunk arra, hogy a két csoport bármelyike elégedett lesz a helyzetével. Néhány fogalom meghatározása: Dél-Szlovákia, nemzetiségileg vegyesen lakott területek, a magyar kisebbség által lakott területek Dél-Szlovákia, nemzetiségileg vegyesen lakott területek, a magyar kisebbség által lakott területek - ezeket a fogalmakat mind a szlovák, mind a magyar politológiai és szociológiai szakirodalom, valamint a média és a köznyelv is szinte már szinonimaként használja. A magyar szaknyelvben a „magyarlakta járások" (szlovákul: okresy obývané Maďarmi) honosodott meg. A szakirodalom általában a következő 16 közigazgatási egységet tünteti fel magyarlakta járásként (nyugatról kelet felé haladva): Szenei (Senec), Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), Galántai (Galanta), Vágsellyei (Sala), Komáromi (Komárno), Érsekújvári (Nové Zámky), Nyitrai (Nitra), Lévai (Levice), Nagykürtösi (Veľký Krtíš), Losonci (Lučenec), Rimaszombati (Rimavská Sobota), Nagyrőcei (Revúca), Rozsnyói (Rožňava), Kassa-vidéki (Košice okolie), Tőketerebesi (Trebišov) és Nagymihályi (Michalovce) járás.6 Ezt a 16 járást többnyire a szlovák szak6. Lényegében az 1996-ban a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által elfogadott 221/1996. számú területi közigazgatási felosztásra vonatkozó törvény alapján létrehozott járásokról van szó, ez a jogszabály a Szlovák Köztársaság területét 79 járásra osztotta. Az addig hatályos 517/1990. számú, a Szlovák Nemzeti Tanács által elfogadott törvény lényegében a 130/1970. sz. törvényben szabályozott állapotot rögzítette, ennek értelmében a Szlovák Köztársaság területén 38 járást hoztak létre. Ebből nemzetiségileg vegyesen lakottnak 11, időnként 13 járást nyilvánítottak. A szlovák kutatók rendszerint a Dunaszerdahelyi, Galántai, Komáromi, Érsekújvári, Nyitrai, Lévai, Nagykürtösi, Losonci, Rimaszombati, Rozsnyói, Kassa-vidéki és Tőketerebesi járásokból származó adatsorokat dolgoznak fel. A magyar kutatók ezeken kívül még a Pozsony-vidéki és a Nyitrai járást, valamint a két „nagyvárost", Pozsonyt és Kassát is figyelembe veszik, ez utóbbiak magyar nemzetiségű lakossága összesen (az 1990-es népszámlálás szerint) 31 000-et tesz ki, ami nagyjából egy kisebb járás lélekszámának felel meg. 170
