Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)

Elemzések, felmérések, összegzések

Nemzeti populizmus és választási magatartás együttélésére vonatkozólag a dél-szlovákiai régióban. Amennyiben igaz, hogy a szlová­kok Dél-Szlovákia nemzetiségileg vegyesen lakott területein a kisebbségi jogokat illető­en megértőbbek, a nemzetiségek együttélésének kérdésében pedig toleránsabbak (amint ezt a politikai reprezentáció, a média és gyakran a tudományos élet képviselői is állítják), ennek a választási magatartásukban is statisztikailag mérhető jelét kell adniuk. Érdekes összevetni az egyes pártok választóinak az államalkotásra, illetve az állam szociális szerepvállalására vonatkozó értékprofilját. A Közvélemény-kutató Intézet munkatársai a már korábban említett, 2006 tavaszán végzett felmérés adatait az aláb­bi grafikonban foglalták össze. 2. grafikon. Az állami felelősségvállalás mértéke a lakosság szociális és gazdasági hely­zetében (forrás: IVÓ) KSS HZDS SNS SMER KDH SMK SF SDKÚ 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% ■ Egyetért A-val □ Kortes vélemény ■ Egyetért B-vel A megállapítás: Az állam a felelős azért, hogy mindenkinek legyen munkája, és tisztességes életszínvonalon éljen. B megállapítás: A munka és az életszínvonal biztosítása mindenkinek a saját feladata. Ha összevetjük az 1. és a 2. grafikont, megállapíthatjuk, hogy a szociális államot és a nemzetállamot előnyben részesítő választók halmazai jelentős átfedéseket mutatnak. A politikai paletta pártokra tagolódása az állami szerepvállalás (és a piaci elvek) mér­téke alapján a szociális és a gazdaságpolitikában, illetve a nemzeti avagy állampolgári prioritások hangsúlyozása alapján a hatalmi struktúrák kiépítésében lényegében egy­beesik. Mindkét esetben ugyanazokat a pártokat találjuk a spektrum két oldalán. A 2006-os választásokat követő kormányalakítás a választók értékorientációját figye­lembe véve a lehető leglogikusabb megoldásnak számított. Ivan Gašparovič választási szlogenje a 2009-es köztársaságielnök-választásokon („nemzeti érzés, szociális érzé­kenység”) már csak ügyesen reflektált a Smer-HZDS-SNS-KSS blokk választóinak tényleges közhangulatára és értékorientációjára. A csoportosulás lényegében a nem­zeti és szociális pártok blokkjának nevezhető, és ezzel már ki is fejeztük e pártok érték­­orientációját, bár a továbbiakban ezt a megnevezést gyakorta felváltjuk a nemzeti populista blokk megjelöléssel. Dolgozatunkban - a politikai elemzések és az említett pártok korábban ismertetett magatartása alapján - egymás szinonimájaként használ­juk majd a két meghatározást. 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom