Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Nemzeti populizmus és választási magatartás kapcsolatban nem lévő (szlovák) választók fogékonyak”.3 Úgy tűnik, a korábbi választások eredményei alapján készült egzakt statisztikai adatsorok, valamint a különféle szociológiai elemzések és a választási magatartást elemző publikációk is alátámasztják ezt a véleményt. A korábbi parlamenti választások eredményeit vizsgálva azt is megállapíthatjuk, hogy azok a pártok, amelyek erős nemzeti populista felhangokkal hirdetik programjukat (a SNS, a HZDS és a Smer), Dél-Szlovákiában rendre veszítenek. Ezekben a körzetekben a magyar kisebbség, esetleg a jobbközép hangsúlyosan európai és polgári szellemiségű pártjai dominálnak. Levonhatjuk-e tehát a következtetést a statisztikai adatok alapján, hogy az északi és a déli körzetekben élő (szlovák nemzetiségű) választók választási magatartása alapvetően különbözik? Ha valóban ilyen szignifikáns különbség mutatkozik közöttük, ez egyúttal annak is a jele, hogy a magyarokhoz fűződő viszonyuk, a szlovák-magyar együttélésről alkotott véleményük is szembeszökően eltérő lehet? A kérdés relevanciájához nem fér kétség, különösen ha figyelembe vesszük, hogy minden eszközt meg kellene ragadni, amellyel ellensúlyozható a nemzeti populizmus előretörése. Példaként hozhatjuk fel, hogy az államnyelvre vonatkozó törvény módosítását felterjesztő politikus többek között a Dél-Szlovákiában élő szlovákok jogainak a védelmét hozta fel indoklásként.4 Az ő nyelvi jogaik megsértését állítólag számos - a kulturális minisztériumba és az államigazgatás más szerveihez beérkezett - panasz igazolja. Az az állítás, hogy Dél-Szlovákiában a magyar kisebbség diszkriminálja, sőt asszimilálja a szlovákokat, szervesen beletartozik az ún. nemzeti szellemű média beszédmódjába, s az SNS vagy akár a HZDS reprezentánsai, sőt a Smer politikusainak egy része is beépítette a retorikájába. Felmerül a kérdés, hogy ezek az állítások és a belőlük felépített kampány mennyire tükrözik a dél-szlovákiai szlovák nemzetiségű választók kritikus tömegének hangulatát. Avagy ez a retorika valóban csak az északi körzetek „tájékozatlan” választói tömegeit volna hivatott megszólítani, azokat, „akik élő magyart még sohasem láttak"? Ha közelebbről vizsgáljuk a Dél-Szlovákiában élő szlovákok választási magatartását feltáró adatsorokat, részben választ kaphatunk a kérdésre. Szociológiai felmérések igazolják, hogy a kisebbségek (különösen a magyarok) helyzetéről és jogairól alkotott vélemények a pártszimpátiák alapján jelentős mértékben eltérnek. A 2006. évi választások előtt a Közvélemény-kutató Intézet (Inštitút pre verejné otázky; a továbbiakban: IVO) a politikai táborok szimpatizánsainak értékorientációit vizsgálta. Ennek keretében mérték fel az ország valamennyi polgárára kiterjesztett, a teljes egyenjogúság elvének elfogadottságát (tekintet nélkül a nemzetiségi hovatartozásra). A megkérdezettek kiválaszthatták, hogy az 1. számú grafikon fejlécében feltüntetett két állítás közül melyikhez hajlanak inkább. Amint arra Zora Bútorová és Olga Gyárfášová a tanulmányukban5 rámutattak, a kutatás eredményei igazolták, hogy a teljes egyenjogúság elvének elfogadásában a legtartózkodóbb, sőt a legelutasítóbb válaszokat az SNS, a KSS (Szlovákia Kommunista Pártja) és a HZDS potenciális választói adták. A legliberálisabb megközelítéssel az SDKÚ (Szlovák Demokratikus és Keresz3. Šutková, Veronika: Maďarská karta zabrala (Bejött a magyarkártya). Sme, 2009. április 6. 4. A törvényt végül a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2009. június 30-án fogadta el. 5. Bútorová, Zora-Gyárfášová, Olga: Trendy vo verejnej mienke a volebnom správaní. In Mesežnikov, Grigorij-Gyárfášová, Oľga-Kolár, Miroslav (eds.): Slovenské voľby '06. Výsledky - Príčiny - Súvislosti. Bratislava, Inštitút pre verejné otázky, 2006. 167
