L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)

19. Melléklet

Melléklet menekültjei ezrivel sietnek az ország szívébe: Budapestre, s azokra a vidékekre, amelyek nyugodtan várják az időt, amidőn az ellenség fegyvereink által legyőzve a béke után fog áhítozni. Addig azonban nagy és sok feladat vár még reánk. Első feladatunk: a tömörülés, az erők egységesítése és kölcsönös segítség, támogatás. Erdély menekültjei a mi testünkből, vérünkből valók. Velük együtt érezzük, átérezzük a fáj­dalmat, amelyet az ellenség okozott. Bár nem is tudjuk a veszteségüket, fájdalmukat azon­nal gyógyítani, pótolni, mindazonáltal enyhébbé tehetjük a fájdalmat segítő kezeink által. Öleljük keblünkre a menekült testvéreinket, töröljük le a zokogó gyermek arcáról a köny­­nyeket! Ne érezzenek semmiféle különbséget a mostani otthonukban. Vigasztaljuk őket a jobb jövő reményében. A magyar nemzet és szövetségeseink hadi ereje vissza fogja sze­rezni otthagyott, az ellenség kezébe került otthonukat. Támogassuk, segítsük őket min­denben. Az, ami nekünk van, abból nekik is juttassunk. Nekünk is maradjon, de nekik is jusson belőle. Félre minden egoizmussal, uzsoráskodással! Az, aki a menekült testvéreinket zsarolja, nem méltó a „hazafi” jelzőre. Az ilyet nemcsak a törvény, hanem erkölcsi szoli­daritásunk is büntesse meg. Közösítsük a társadalom testéből. Most látjuk igazán, hogy mennyire vagyunk szorulva egymásra. Eszerint kötelesek legyenek gondolataink, érzelme­ink, fájdalmaink, örömeink stb. Ne hárítsuk a terheket másra vagy másokra, hanem mi is tegyünk valamit a közügy érdekében. Nincs ember, aki ne szorulna másra, s aki valamivel ne tudna segíteni mást vagy másokat. Ne hangoztassuk azt, hogy adjon, segítsen az, akinek bőven van mindene. Támogasson, segítsen mindenki. A szegényebb csekélyebb áldozata, ajándéka ép oly becses, mint a vagyonos egyén bőkezűsége. Tudom, érzem, hogy most nagyon nehezek a megélhetési viszonyok, de e nehéz viszonyok közepette is találunk mó­dot és eszközt azok támogatására, segítésére, akiknek most semmijük sincs, csak a hazáért lángoló szivük. Ha mindenki átérzi a menekültek helyzetét, akkor bizonnyal a kellő támo­gatás, segítség sem marad el. Gyűjtsünk, adakozzunk tehát menekültjeink számára! Min­den vármegye, község, város, egyén adjon abból, amije van! Ne halasztgassuk ezt a nemes munkát, a leghazafiasabb cselekedet, hanem rögtön cselekedjünk. Mert a régi közmondás azt tartja, amely különösen most igen időszerű: „Aki rögtön ad, kétszer ad.” Ebben meglel­jük a nyomornak, a fájdalomnak legjobb orvosságát. Északmagyarország, 1916. szeptember 17.1. p. Erdélyi menekültek Turócszentmártonban Múlt számunkban már megemlékeztünk arról, hogy szerencsétlen erdélyi honfitársaink közül többen menekültek városunkba. E hét végéig összesen 92 menekülő érkezett ide, kik közül azonban rövid tartózkodás után 25 eltávozott. A visszamaradtak közül 23 rokonainál talált menedéket, míg 54 menekülőt a Celulose gyár agilis és nemesszívű igazgatója vette pártfogásába. Miután pedig ezek egy nagy része a zernesti gyár alkalmazottja volt, Pfaíf Ká­roly igazgató alkalmazta is őket é ellátásukról is gondoskodik. - Ez a gondoskodás azonban nem lehet olyan hatásos, mert hiszen a menekülők csaknem minden ruháikat, vagyonukat ott hagyták. Rá vannak utalva a nagyközönség jószívű támogatására is. Kürthy Lajos báró főispán kezdeményezésére a főszolgabirák gyűjtést rendeztek tehát, melyet maga a főispán nyitott meg 50 koronával, s amely már eddig is szép eredménnyel járt. - Mi is kérjük olva­sóinkat és a nagy közönséget, hogy a szerencsétleneken mindenki tőle telhetőleg igyekez­zék segíteni akár pénzbeli segéllyel, akár ruhaneműek adományozásával, melyre a közelgő téli időben kétszeresen nagy szükségük van a menekülteknek. - Itt említjük meg, hogy a főispán e tárgyban kiadott belügyminiszteri körrendelethez képest Turócz vármegye 441

Next

/
Oldalképek
Tartalom