L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet Legyen hát úgy, ahogy ez a perfid és rosszakaratú szomszéd akarta! A tüzek kigyúltak a Kárpátok gerincei mögött: eloltani többé könnyen azokat nem lehet. A vöröstoronyi szorosban és Brassótól délnyugatra a hadüzenet pillanatában eldördültek az első puskalövések s az első román haldoklók megtört fényű szemeiből örök vád tekint a bukaresti hitszegők felé. Mi nem kívántuk ezt a háborút, de - most már akarjuk. Történjék meg hát a magyarság és a románság között a végső leszámolás. Bátor szívvel, edzett karral megyünk ellenük Isten nevében. Váljék hát pusztasággá a dús mezejű román Kánaán, teljenek meg román vérrel a Dunába siető ezüstszínű patakok, omoljanak össze virágzó városok falai, gyúljanak a falvak galambdúcos házai, gránátok sikoltsanak a remegve összebújó emberek fölött, kiknek ne legyen elég könnyük, hogy a mai napot megsirassák... Mert Rákóczinak aranyát, a Bethlenek ezüstjét, Erdély bányáinak dús kincseit csak az utolsó magyarnak a holttetemén keresztül vehetik birtokukba. Addig csak úgy jöhetnek át Erdély bércein, amint Hőfer első jelentése mondja róluk: „Az első román foglyokat beszállítottuk”... Vágvölgyi Lap, 1916. szeptember 3. 1. p. Kérelem Trencsén vármegye mélyen tisztelt közönségéhez Százezrekre rúgnak azok az összegek, melyeket Trencsén vármegye közönsége a dúló nagy háború tartama alatt, különféle emberbaráti, jótékonysági és hadicélokra készséggel, panasz nélkül áldozott. Nem hiszem, hogy volna törvényhatóság, melynek áldozatkészsége vármegyénk ez időszerinti áldozatkészségének arányait fölülmúlná. Nem is mernék újabb kérelemmel fordulni a különben is sokat nélkülöző, az élet terheit nagyon érező m. t. közönséghez, ha a hazánkat drága országrészünkben: Erdélyben ért súlyos megpróbáltatás, rendkívüli csapás nem tenné kötelességemmé, hogy az erdélyi menekültek és kárvallottak javára, vármegyei társadalmunkban önmagától máris megindult nemes mozgalmat hatáskörömben támogassam, magamat vele szívem egész melegével azonosítsam. Az álnok román betörés villámcsapásként érte és földönfutóvá tette legszeretettebb polgártársaink ezreit fájdalmas okul szolgálván, hogy a mitsem gyanító testvéreink mindenüket odahagyva a vérengző hordák elől, kedvezőtlen viszonyok, nehéz nélkülözések közt, a családtagok széjjelszakadásával az ország belsejébe futva meneküljenek! Helyzetük könnyeket fakaszt és a legridegebb ember szívét is kell, hogy nemes rezgésbe hozza. Nem volna méltó a magyar nemzet múltjához és önmagához, ha az erdélyi menekültek végtelenül szomorú sorsát a legteljesebben fel nem karolván tudva azt, hogy azért szenvednek, mert egy hitvány szomszédot kapzsi vágy fogta el, hogy országunk testéből a legértékesebb részt orvul elrabolni igyekezzék akkor, midőn a két évnél hosszabb ideig tartó vérengző háború a magyar vitézek sorait erősen megritkította. Az ország szíve megmozdult, szeretettel fogadja mindenki a menekülteket, boldognak érzi magát, ha falatját velük megoszthatja és óriási méretekben szaporodnak azok az összegek, melyeket a közadakozás az erdélyi menekülteknek szán. A nemzet minden igaz tagja érzi, hogy a nemzet becsülete van ahhoz fűzve, hogy addig is, míg a hitvány rablót kiveri és bosszút áll, nyújtson nyájas meleg otthont azoknak, akik hazájuk miatt lettek - bárcsak ideiglenesen - hontalanokká. Bizalomteljesen kérem vármegyénk lelkes és hazafias közönségét, hogy egyfelől legyen kedves szervezkedni, hogy az előreláthatólag hozzánk is érkező, részünkről testvéri szeretettel várt polgártársaink vigaszt nyerjenek szeretetünk melegénél, másfelől, hogy adakozni és az adományokat hivatalomba küldeni szíveskedjék az „Erdélyi menekültek alapja” javára, mely a gyámolítás anyagi eszközét fogja szolgáltatni. 430
