L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet Úgy kellett! Kassa, szept. 18. Az oláh királynak idegláza van, mert hadserege lázasan menekül a bulgár-német-török csapatok elől. Öt nappal ezelőtt még Dobrudzsába ment, Ivanov tábornok és fényes katonai kíséret közepette. De amit ott látott, ideglázat kapott, nyomorultan pusztuló vagy futó hadseregét nem tudta nézni, menekült a látvány elől, futott vissza palotájába, hol nem látja a vért, pusztulást, a nyomort, a szenvedést, csak a fenyegető rémképeket, a bosszú kísérleteit, az átok vészthozó árnyait. A rossz lelkiismeret mardosó kígyója idegeibe eresztette mérges fullánkját, elesett katonáinak utolsó szemrehányása, népének hangos vádja, forradalmi üvöltése megreszkettetik palotája ablakait. Az árulásért gyorsan fizettünk s e fizetéskor vasmarokkal szorítjuk össze a reszkető oláh király idegszálait, Láza van, a foga vacog, az arca kigyúl, párnája alá bújik, hogy ne lássa a rémeket, melyeket magára idézett, ne hallja népének átkait és hogy elbújjon saját lelkiismerete elől. Kegyetlenül bűnhődik az áruló. A vert sereg remegő tömeget visz magával, kétségbeesett emberek hagyják veszni tűzhelyeiket. Ahol békés nyugalom volt még három hét előtt, ma felperzselt falvak, üszkös gerendák, füstölgő romok s oláh katonák oszló hullái teszik elviselhetetlenné az életet. S mégsem sajnáljuk őket, maguk keresték, - úgy kellett nekik. Ne higyjék, hogy érzéseink vadultak el a háborúban s ne mondják, hogy a részvétet kiölte a kétéves szenvedés lelkűnkből. Nem! Csak az oláh az, akit nem tudunk sajnálni, sőt gyönyört okoz szenvedése. Szegény, szerencsétlen erdélyi menekült testvéreinknek micsoda elégtétel, hogy az oláhok még nagyobb szenvedése, milyen jóleső öröm, hogy azok semmisülnek meg, kik nekünk ásták a vermet. Lehorgasztott fejüket újra felemelik, fáradtan vonszolt tagjaikba új életkedv ömlött, szenvedés okozta barázdáik elsimultak arcukon, s mosolyra nyíltak ajkaik. Pedig még nem ért véget szenvedésük s kálváriájuknak még a legnehezebb stációin jutottak keresztül és mégis örömpir égeti arcukat s szívükben új remény s az a biztos tudat ébred, hogy újra látják otthonukat, újra az övék lesz a kincses Erdély, ahonnan előzte őket az oláh rabló, kinek nyakán már Dobrudzsán ott szorítjuk a kést. Már tudják, hogy egyszer csak vége lesz a kálváriájuknak s újra látják elhagyott fészküket. Az oláh király idegláza meggyógyította a mi erdélyi menekültjeinket. Minél betegebb lesz a király, annál pirosabbra é egészségesebbre duzzasztja emezeket a remény. Már fizetünk mindenért, még Erdélyért is s a hitszegésért is külön-külön. Örülünk, hogy ilyen gyorsan büntethettünk, szívünk dobog az örömtől, hogy az oláh népet királyával együtt szenvedni látjuk, s csak három szavunk van róluk: Úgy kellett nekik! Felvidéki Újság, 1916. szeptember 19. 1-2. p. A Kassai Kath. Patronage Egyesület köréből Grega János sároskriványi plébános 12 koronát küldött az egyesület céljaira. Edelény Ede r. kath. plébános, Hernádkercs, 100 koronát küldött az apátkai és barcai hadiárvaotthonban elhelyezendő erdélyi menekültek gyermekeinek felsegélyezésére. A hazafias lelki adományokat hálás köszönettel nyugtázza a Kassai Kath. Patronage Egyesület elnöksége. Felvidéki Újság, 1916. szeptember 19. 3. p 244
