L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet Nem ezt, épp az ellenkezőjét álmodták az árulók. Budapestre, a magyar szent birodalom ragyogó székesfővárosába akartak bevonulni, román és kozák világot vágytak csinálni itt. Hogy hencegtek, hogy ittasodtak meg hóbortos ábrándjaiktól, a mikor az első orvtámadás sikerült az erdélyi széleken. S mily rövid volt a mámor! Mintha tegnap történt volna, a brassói vereség, Tutrakan és Szilisztria eleste, Csernavoda és Konstanza elfoglalása, kiűzetésük a szorosokon át, végigkergettetésük a román síkföldön, s most Bukarest eleste, a biztos és halálos tőrdöfés az áruló szívébe. Gyönyörű nap ez nekünk az igazság, a becsület diadalának napja. S nincs okunk tagadni, hogy a kielégített bosszúérzet dagasztja keblünket. Vámpírmódra leskelődött reánk a muszka zsoldba szegődött Bratianu, hogy kiszívja ereinkből a vért, csontjainkból a velőt, a mikor letörőben leszünk. Könnyű, olcsó zsákmányra számítottak: esküt tettek volna az orosz segítség ellenállhatatlan erejére s az antánt végső diadalának szánták a maguk árulását. S mind e bizonyosságok szétmállottak már az első hetekben, a mikor a magyar, osztrák, német, bolgár és török oroszlánok hatalmas csapásai kezdték leteríteni őket. Hol maradtak a cári hadak? Hol az antánt szent fogadkozásai és ígéretei? A cár seregei együtt szenvedik a vereséget és szégyent a románokkal, s ha a közös balsors enyhíti a fájdalmat, legyen részük mindvégig - az ilyen enyhülésben. Bukarest eleste megrendítő hatással lesz az antánt országaiban. A román főváros az ellenség kezében. Vereségét, szégyenét jelenti annak a politikának, mely úgy szerzi szövetségeseit, hogy hazug ígéretekkel bolondítja, hazug ürüggyel becstelenségekre csábítja s aztán veszni engedi őket. Az a pokoli diplomácia, mely ingerli a falánkságot s idegen országokból véres cafatokat akar letépni, hogy azt kielégítse, újra és már hányadszor csődöt mondott. Románia is oda fog kerülni a kis népek pellengérjére, örök intelmük hogy a nagyok hízelkedése álnok, hogy uszításaik mögött becstelen önzés és áradozó szavaik mögött gyilkos méreg lappang. Tudjuk, Bukarest eleste még nem a végső diadal. De a fején talált ellenség már vergődik s szívében a félelem, lelkében a kétségbeesés és önvád mardosását érzi. Hőseinket pedig a nagyszerű siker lelkesíti újabb győzelmekre, s kitartásuk és önfeláldozásuk nem lankad mindaddig, míg a mi legigazabb, legközvetlenebb, legvéresebb ősellenségünk végleg porba tiporva nem hever lábainknál. Ha valamelyike az ostoba és meggondolatlan kis államoknak megérdemelte a szörnyű bűnhődést, a román az mindenekfölött. Élhetett volna nyugodtan, meghízhatott volna a háborús konjunktúráktól s megmenthette volna legalább a tisztesség látszatát. Nem akart becsületes lenni, mert rablóösztöneit nem tudta fékezni a mikor úgy hitte, hogy gyengék leszünk az önvédelemre. Mit adna ma a furfangos Bratianu, mit a pipogya Ferdinánd, ha visszacsinálhatnák a gazságot, melyet három hónap alatt elkövettek! Honti Lapok, 1916. december 9. 1-2. p. Erdélyi menekültjeinkért A bocskoros oláh csordák betörése folytán menekülni kényszerült erdélyrészi testvéreinknek az ipolysági járás területén való elhelyezése és ellátás körül Fodor Vilmos dr. főszolgabíró által szervezett segítőakció véget ért. Az itteni menekültek túlnyomó része családi tűzhelyéhez visszatérhetett, csupán a csíkmegyei 6 családból 28 egyénnek nincs még megengedve a hazautazás. Ezeket azonban áttelepítették Szalatnyára és Egegre, hol megélhetésük szép napikereset útján biztosítva van. 222
