L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet tuk el. Az volt a szándékunk, hogy Nagyváradon gyűjtsük össze, ahonnan azután három irányban továbbítjuk a gyermekeket az ország belsejébe. Az államvasutaktól 16 csukott kocsit kaptunk Marosvásárhelyen és ebben 637 menhelyi gyermeket, 45 kísérőt és még egész sereg más menekülő gyermeket helyeztünk el, akiket aztán Nagyváradra vittünk. Nagy baj volt, hogy az izgalmas kapkodásban a fertőző betegségben szenvedő gyermekek együvé kerültek az egészségesekkel. Ezért tehát első gondunk volt, hogy a beteg gyermekeket azonnal járványkórházban helyezzük el, a többi 500-at pedig megfigyelés céljából a nagyváradi katonai fertőzőkórházban. Ha a gyermekek kikerülnek a megfigyelés alól, elszállítjuk őket Békésmegyébe. Nem hisszük ugyan, hogy Erdélyben még újabb menekülésre kerüljön sor, azonban még legalább ötezer gyermeket tudnánk elhelyezni az ország különböző részein levő telepeinken. Három hétig utaztam Erdélyben, amíg a menekülő gyermekek ügyeit megnyugvással elintézhettem. Közben Sándor János belügyminiszterrel is találkoztam első ittlétemkor Kolozsvárott és referáltam neki a történtekről. Marosvásárhelyen a fenyegetett helyekről összegyűjtött gyermekek száma annyira fölszaporodott, hogy már nem fértek el az ottani menhelyen, ezért egy részüket ideiglenesen a Bürger-féle székely-kioszkban helyeztük el. A fáradt, elcsigázott gyermekeket a távolabb lévő helyekről ökrös szekereken hozták Vásárhelyre. A menekülés lázas óráiban az emberszeretetnek és önfeláldozásnak ragyogó példáit jegyeztük fel. Az oláhok által bombázott Nagyszebenből a gyermekvédő egyesület 140 kis ápoltját néhány erdélyi úriasszony mentette meg halálmegvető hősiességgel. A legendák könyvébe való özv. Ferenczi Györgyné székelyudvarhelyi gyermekmenhelyi felügyelőnő önfeláldozása. Tizennégy napi szakadatlan éjjeli és nappali munkával körülbelül 200 gyermeket gyűjtött össze, akiket sikerült Nagyváradra vinnie. Ott megfürösztötték a kicsinyeket, akiket azután Békésgyulára szállítottak. Amikor Ferencziné vonata a 200 kis gyermekkel Váradvelencére érkezett, ottan órák hosszáig vesztegelnie kellett. Felvidéki Újság, 1916. október 11. 2-3. p. Gyermekekben az ország kincse Messze mérföldekről nagy magyar alföldre hosszú sorban vándoroltak hozzánk erdélyi véreink. Könnyes volt a szemük és megroskadt a hátuk nyolc és tiznapoknak keservei alatt. Asszonyok karjain síró kis gyermekek, kötőbe kapkodó, szoknya mögé bújó sovány kisfiúk és könnyű ruhás lányok mind-mind drága Erdély szülöttei ők. Csupa fájdalom volt szívünk lüktetése, minden meleg érzés, ami lelkűnkben volt, rájuk vigyázott, fiatal anyákra, kicsiny gyermekekre. Magyarország jövő nagyságának és nagy erejének ifjú várományosaira. És a gyermekekre jól kell, hogy vigyázzunk. Ezt a szózatot hallottuk nem régen a főrendiház komoly falai között, amikor Gyulafehérvár bibliás főpapja Erdély gyermekeiről beszélt. Ma már tudjuk, hogy Segesvár mezőin nem ástak tömegsírt, Petőfi szelleme virrasztóit Magyarország reményei fölött és vigyázott rájuk. A menekülés kálváriás országútján megérkeztek hozzánk Erdély gyermekei keshedt ruhákban és fájdalmas szivekkel. A magyar kormányzat teljes erejével látott hozzá, hogy a gyermekeknek és az anyáknak oltalmat adjon minden baj ellen, hogy kicsi életük megmaradjon a jövő Magyarország gazdasági és társadalmi regenerálására. És ekkor ezen a helyen komoly kötelességgel és teljes megfontoltsággal, tudatában annak, hogy kötelességünk minden erőnkkel rámutatnunk azokra a hiányosságokra, amelyek a magyar gyermekek életét, ifjúkoruk tanultságát, férfikoruk komoly tudását és egyszersmind magyar hazánk hatalmasságát veszélyezteti. 148
