L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
Kilenc kereszt. Egy szakráli kisemlék-együttes nyomában a világhálón. Új perspektívák a néprajzkutatásban
Kilenc kereszt (Devët krizfi) 97 A halott nászajándéka? 1989 decemberében egy Velká Bitesből éppen a kaszárnyába visszafelé tartó katonai teherautó hirtelen letért az útról. A három, korábban ünneplő utas közül senkinek nem történt baja, de a sofőr, aki nemrég tudta meg, hogy menyasszonya gyereket vár, sokkos állapotba került. Egész testében reszketett, és azt állította, hogy egy fehér ruhás nő jelent meg előtte. Egyenesen a szemébe nézett és furcsán mosolygott rá. Másnap a vasúti sínek mentén találtak rá a katona holttestének szétmarcangolt darabjaira. Állítólag részegen elaludt a vasúti sínek mellett. A nem létező fehér ruhás gyerek Egy másik furcsa eset állítólag ezen a helyen egy török kamion karamboljánál történt. A sofőr hirtelen őrülten fékezni kezdett, s néhány méterrel távolabb a kocsi az oldalára fordult. A hirtelen belehajtó személyautó vezetője nem élte túl a váratlan ütközést. Mikor a mentők a helyszínre értek, a török kamion sofőrje állandóan csak azt hajtogatta, hogy elgázolt egy gyereket, mert hiába fékezett, nem tudta megakadályozni az ütközést. A fehér ruhás gyereket azonban a rendőrség sehol sem találta a környéken, de a személyautó hátsó ülésén egy dobozban lakodalmi kalácsok voltak.106 Desivé tajemství Devľti krížu na dálnici Dl: Vyvraždili tady celou svatbu! főcímmel egy másik honlapon is teljes terjedelmében közzétették ugyanezt a fentiekben közölt szöveget.107 A Worldweb.cz honlapon egy 2010. augusztus 24-én közzétett variánsnak már részét képezik az autópályán megjelenő menyasszony szelleme által okozott balestek is: A monda egy lókereskedőről szól, akire 1539-ben, amikor a domašovi erdőn keresztül utazott, rablók támadtak rá és lőfegyverrel meg is sebesítettek. A már szinte halálán lévő kirabolt és eszméletlen emberre este egy, a Veľká Bíteš-i vásárról hazafelé tartó parasztember talált rá. Kocsijába tette és magával vitte őt a birtokára, Lesni Hlubokéra. Felépüléséig a lánya gondoskodott a sebesültről. A több hetet igénylő ápolás idején a kereskedő és a lány egymásba szeretett. Az apa azonban hallani sem akart a nincstelen vőlegénnyel kötendő házasságról. A kereskedő elhatározta, bebizonyítja, hogy tudna gondoskodni a családjáról. Elindult tehát a nagyvilágba azzal a céllal, hogy egy év múlva pénzzel visszatérve majd meglágyítja leendő apósa szívét. A kereskedőnek jól ment az üzlet, így ígéretéhez híven egy év múlva nagy reményekkel tért vissza. Amikor megpihent a domašovi kocsmában, megtudta, hogy a parasztember közben úgy döntött, lányát egy Velká Bíteš-i gazdag fiatalemberhez adja feleségül. Az esküvőre két nap múlva került volna sor, amit a kereskedő már nem tudott volna megakadályozni. Elhatározta, hogy a gyűlölt parasztot és a vőlegényt megöli, hogy feleségül vehesse szerelmét. A piszkos munka elvégzésére a megkeresett pénzéért egy vadászt bérelt fel, hogy majd együtt támadják meg az esküvői menetet ugyanazon a helyen, ahol annak idején őrá támadtak rá a rablók. A támadás tragikusan végződött, a lövöldözés után a menyasszony és a vőlegény szülei, a kocsis, valamint maga a menyasszony is vértócsában, holtan feküdtek. A terv szerint a menyasszonynak túl kellett volna élnie a támadást, azonban a vadász a nagy kavarodásban őt is lelőtte. A vérfürdő ezzel még nem ért véget, a kereskedő haragjában agyonlőtte a vadászt, aztán pedig maga ellen fordította fegyverét. A tetthelyen végül 9 halott maradt, ahol temetésük 106 www.ahaonline.cz/clanek/zahady-a-tajemno/49884/desive-tajemstvi-deviti-krizu-na-dalnicidl-vyvrazdili-tady-celou-svatbu.html (letöltve: 2010. 12. 26.) 107 http://okult.bloger.cz/Energie-a-sily/Desive-tajemstvi-Deviti-krizu-na-dalnici-Dl-Vyvrazdilitady-celou-svatbu (letöltve: 2010.12. 26.)