L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
40 A permonyík mely szerint a bányavidékeken ismerik ezt a hiedelemalakot, s többek közt törpének és piadimužíknak is nevezik. Alacsony, 3-4 éves gyerekekhez hasonló termetű lényeknek írják le őket, fejük azonban az öregemberekéhez hasonlít, és hosszú szakállt viselnek. A föld alatt laktak, ásták és védték az értékes érceket. Ugyanúgy, mint a bányászok, ők is bőrkötényt, surcot viseltek, az egyik kezükben kalapácsot, a másikban pedig mécsest tartottak. A közelgő szerencsétlenséget azzal jelezték a bányászoknak, hogy megjelentek előttük (Filová-Mjartan 1975, 1029). A Ján Michálek által szerkesztett szlovák hiedelemtörténet-gyűjteményben egyetlen mondát találunk, amely bányaszellemekkel kapcsolatos, azonban itt a permoník elnevezést nem használják. A történet szerint a helybeliek a már nem üzemelő régi bánya mellett elhaladva kora hajnalban mindig hallották a föld mélyéből az egykor ott halálukat lelt bányászok kiáltásait: az „Ohó, ohó” vagy pedig a „Čakaj, čakaj!” („Várj, várj!”) szavakat kiabálták egymásnak, ahogyan azt haláluk előtt szokták munka közben (Michálek 1991, 124). A Szlovákia népi kultúrája enciklopédiájában permoník (lútky) címszó alatt Tatiana Cibulová megfogalmazásában az alábbiakat olvashatjuk: Antropomorf démonikus lény, az ásványok és kincsek őrzője és védelmezője. A néphagyományban gyakran keveredik a törpe alakjával. Nagyobb közösségekben, föld alatti vájatokbán és a bányák tárnáiban éltek. Vigyázták és bányászták az ércet és az értékes ásványokat. Tarka, főleg piros ruhát, valamint a bányászokhoz hasonlóan bőrkötényt is viseltek és bányászszerszámokat hordtak magukkal. Öltözékük a középkori bányászviseletből eredeztethető, s a szájhagyomány, valamint szobrok és rajzok útján hagyományozódott. Segítették a bányászok munkáját és figyelmeztették őket a veszélyre. A bányászok is kötelességüknek tartották, hogy minden robbantás előtt figyelmeztessék a permonyíkokat, nehogy megsebesüljenek. Igyekeztek elnyerni jóindulatukat különféle felajánlásokkal, illetve a bányászatra vonatkozó szabályok pontos betartásával. A permonyíkok hálából barátsággal viseltettek irántuk, s gyakran megmutatták, hol ássanak, hogy telérekre találjanak. A kincs egy részét a szegény bányászoknak ajándékozták. A Trnovec völgyéből származó monda szerint permonyík figyelmeztette a pásztort, hogy az eldobott kő gyémánt. Könyörtelenül megbüntették azokat, akik a bányában fütyültek, hangoskodtak és nem tartották be utasításaikat és törvényeiket. Jelenlétüket a vájatokbán többnyire kopogással jelezték. Ha megjelentek a bányászoknak, az már veszélyt jelentett, vagy pedig a vajat beomlását. Ezekkel a képzetekkel analóg a „lútky" (emberkék) hiedelemalak. Lényegében a permonyíkok speciális szlovák megnevezésről van szó. Az „lútkyk”, emberkék a tárnákban, s a föld alatti vájatokbán éltek és védték a föld kincseit a Túróc-völgyi Vashegy (Železník) alatt. A becsületes emberekhez barátságosak voltak, azonban a kapzsi és fukar embereken bosszút álltak, örökre fogva tartották őket a föld alatti folyosók labirintusában. A permonyíkok mindig résztvevői a bányászünnepségek allegorikus felvonulásainak.5 (Botík-Slavkovský red. 1995, 30-31) A szóban forgó lexikon bányászszokások (banícke obyčaje) címszavában további utalást találunk a permonyíkokra, mégpedig a Selmecbányán fennmaradt szokás, a „bányászszalamander” (banícky salamander) kapcsán. Ez a szokást a bányászati akadémia hallgatói honosították meg Selmecbányán. Lényegében egy felvonulásról van szó, amelyet a temetéseken és a bányászünnepen rendeztek meg. Később a bányásznap (szeptember 5 Saját fordításom.
