L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
"Bizony, boszorkányok még mindig vannak!" Boszorkányhit és rontás egy gömöri bányásztelepülésen a 21. században
Bizony, boszorkányok még mindig vanak! 21 Az általam kutatott településen a hiedelmek továbbélnek, valamennyi korosztály képviselője ismer ilyeneket, függetlenül az adott személy felekezeti hovatartozástól, műveltségi szintjétől, iskolázottságától is. Jancsó-Sípos Anna a zoboraljai boszorkányhiedelmeket bemutató dolgozatában megjegyzi: „A kutatott területen máig is hisznek a boszorkányok létezésében, ez attól is függ, mennyire elzárt a falu." (Jancsó-Sipos 2004, 497) Ezt az állítást a Rudnán gyűjtött anyag teljes mértékben cáfolja, mivel Rudna esetében egyáltalán nem beszélhetünk elzárt településről. Egy korán polgárosult bányatelepülésről van szó, amely közvetlenül a járási székhely és egy főútvonal mentén fekszik. Tehát a hiedelmek, a hiedelemalakok továbbélése nem függ attól, hogy a település „archaikus” vagy sem. Alfred Métraux a haiti voduval kapcsolatos kutatásait összegző munkájában ugyancsak ezt hangsúlyozta: „Elhamarkodott az a vélekedés, hogy a legeldugottabb völgyekben találkozunk a legtisztább és leggazdagabb hagyományokkal" (Métraux 2003, 72). Walter Hartinger említi, hogy Németországban napjainkban is évente átlagosan 100 hivatalos boszorkányper zajlik. Ezek ugyan alapvetően rágalmazási perek, tehát a boszorkánynak tartott személyek a felperesek, de létük mindenképpen a hiedelmek szívósságára mutat (Hartinger 2001, 34). Tomáš Hrustič a 20. század kilencvenes éveinek vége felé folytatott saját terepkutatásai alkalmával Kelet-Szlovákia ruszinok által lakott területén lejegyzett számos hiedelemtörténet alapján szintén bebizonyította, hogy más néprajzkutatók állításával ellentétben a halott visszajárásával, a vámpírizmussal kapcsolatos hiedelmek és a nelapšojnak nevezett hiedelemalak ma is elevenen élnek a Szlovákiában élő ruszinok hiedelemvilágában (Hrustič 2005, 276-287). Danijela Djurišič a Szerbia északkeleti részében található Homolja településen végzett kutatásai ugyancsak azt támasztották alá, a vidék lakói körében a vámpírizmus képzete és az ehhez a jelenséghez kapcsolódó hiedelmek még ma is elevenen élnek (Djurišič 2005, 288-299). Jelen írásommal egyrészt azt kívántam konkrét példák segítségével bizonyítani, hogy nem lehet néhány adat alapján elhamarkodott következtetések levonni, s az a néhány kutató által még ma is sokszor hangoztatott megállapítás sem helytálló, miszerint csupán az „öregek ismerik a hiedelmeket’’.43 A kutatásokat ugyanúgy ki kell terjeszteni a közép- és a fiatalabb korosztályra, esetleg a gyerekekre is.44 Csak így kaphatunk komplex képet egy település hiedelemvilágáról, amely azonban nem tekinthető statikusnak, folyamatosan változik. Dolgozatomat elsősorban egy témával kapcsolatos recens anyag összegzésének szántam. Célom - a korán polgárosult Rudnán gyűjtött hiedelemtörténetek közlésével - annak bizonyítása volt, hogy a boszorkányhit milyen elevenen él napjainkban is, s az ezzel kapcsolatos hiedelemtörténetek ma is ugyanúgy gyűjthetők, mint korábban, mert folyamatosan születnek újabbak. Fontos odafigyelnünk azonban az újabb keletű hiedelemalakokkal (például az űrlények vagy a denevérember) kapcsolatos mondákra is, ezek gyűjtése során viszont már mindenképpen ki kell (és általában lehet) kideríteni, milyen információs csatornán keresztül ismerte meg az adatközlő a történetet, hiszen a média 43 Virt István közelmúltban megjelent, boszorkánysággal kapcsolatos írása is csupán idős adatközlők által elmondott információk alapján született (Virt 2004, 482-491). 44 Jó példa erre P. Bodnár Enikő és Pusko Gábor publikációja, amelyben a gömöri Vály-völgyben, 11-16 éves gyerekektől gyűjtött hiedelmeket tettek közzé (Bodnár-Pusko 2002).
