L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti halálhelyjeleken
140 Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein... seink vannak, ezek alapján elhamarkodott lenne általános következtetéseket levonni. Többek közt fontos lenne azt is alaposan megvizsgálni, hogy egyes társadalmi rétegeknél milyen mértékben terjedt el a temetőbeli fényképhasználat. Eddigi vizsgálataim során azt tapasztaltam, hogy az adatközlők elég nagy többsége (akik nem teszik rá elhunyt hozzátartozójuk képmását a síremlékre) elítélően nyilatkozik a fényképes síremlékek állításának szokásáról abban az esetben, ha idősebbek gyakorolják. A középkorosztályt illetően már megoszlik a véleményük, azzal pedig (ritka kivétellel) egyetértenek, ha fiatalok síremlékére kerül fénykép. Több adatközlő úgy vélekedett, hogy hát én nem akarnám saját magamat nézni a síron, mint egyesek. Sok asszony ráadásul sokkal tovább él, mint az ura, oszt a fiatalkori képe van a síron.12 Tehát a közösség a fiatalon elhunytak esetében készített fényképes síremlékek állítását csekély kivétellel helyesli, az idősebbeknél már nem minden esetben. Még azzal a gyakorlattal szemben is toleránsabbak, ha csupán az elhunyt házastárs portréja kerül ki, a még élőé nem. Azok az idősebb emberek, akik fényképes síremléket készíttetnek elhunyt házastársuknak, természetesen más véleményen vannak. Ők úgy tartják, hadd lássák, hogy ki is fekszik a sírban, hadd emlékezzenek majd ránk az unokák, legalább tudni fogják, hogy is néztünk ki!13 Figyelemre méltó, hogy ezek az emberek nagy része viszont elítéli azt a gyakorlatot, ha még élő házaspár előre elkészíti saját fényképes síremlékét. Az új keletű portrékészítésről (gravírozás) az adatközlők zömének az a véleménye, hogy sokszor torzít, de ennek ellenére nem tartják rossz módszernek, mert úgy vélik, „örökre megmarad”. A fényképes sírok megítélése tekintetében tehát bizonyos ellentmondást fedezhetünk fel. Adatközlőim beismerik, hogy annak ellenére, hogy ők nem készíttetnének fényképes síremlékeket, a temetőn járva (akár otthon, akár idegenben) az ilyen síroknál tovább időznek, szívesen megnézik az elhunyt portréját, s ilyenkor a feliratot is elolvassák, hogy több információhoz juthassanak. A síremlék készíttetői elérik céljukat, gyakran késztetik a temető látogató kát megállásra szerettük síremlékénél vagy a sajátjuknál. Megállapíthatjuk tehát, hogy a fényképek figyelemfelkeltő funkciója kétségbevonhatatlan. Összegzés Összegzésként elmondhatjuk, hogy az elhunytra való emlékezésben a fényképeknek nagy szerepük van minden dél-szlovákiai etnikum temetkezési szokásaiban, s különösebb területi sajátosságok sem mutathatók ki. A vallási hovatartozás sem játszik meghatározó szerepet, noha itt bizonyos arányeltolódások megfigyelhetőek. Ezek pontosítása további kutatásokat igényel. A falvak és városok temetőinek fényképhasználatában sem figyeltem meg különbségeket, mindkét helyen ugyanaz a tendencia tapasztalható a fényképhasználat esetében. A fentebb felsorakoztatott példák azt is bizonyítják, hogy - ha csupán közvetve is - nemcsak az elhunytra, hanem sok más összefüggésre, történésre is emlékeztethetnek bennünket. A fényképek arra késztetnek bennünket, hogy több információt szerezzünk az elhunytról, s ha szerencsénk van, akkor ezeket az értesüléseket az adatközlők segítségével meg is kaphatjuk. A kérdéseket a fényképek szülik, 12 67 éves, nő. Saját gyűjtés, Rudna, 2003. 13 65 éves nő. Saját gyűjtés, Rudna 2004.
