L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti halálhelyjeleken
Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein... 137 hallották, hogy a kommunista pártba is belépett, „talán meg is nősült", de mégis „kinyírták valamiért az oroszok”. Az elhunyt hozzátartozói viszont másképpen magyarázzák a történteket: az ő állításuk szerint valóban a háborúban esett el, de csak 1948-ban találták meg a sírját. Tehát ebben az esetben a fénykép és a felirat nem okvetlenül a valóságot közvetíti a külvilágnak, hanem egy kreált történetet. Több mint valószínű, hogy az első változat áll közelebb az igazsághoz, s a hozzátartozók éppen ezért magyarázzák másképpen az eseményeket. A háborúban elesett („hősi halált halt”!) fiút inkább elfogadja a közvélemény, mint az oroszokhoz átállt, a Szovjetunióban maradt s az ottani rendszert támogató katona történetét. A helyiek az országra a Szovjetunió által ráerőszakolt kommunista rendszer, az orosz befolyás (majd az 1968-as katonai megszállás) miatt nem szerették az oroszokat. A hozzátartozók valószínűleg úgy gondolták, hogy az elhunytra rossz fényt vetne, ha kitudódna, hogy az oroszok oldalán állt. Mivel a hozzátartozók az elhalálozás dátumának feltüntetésével ellentmondanak a „hősi halált halt” feliratnak, „nyomozásra” késztetik az arra járót, így előbb-utóbb mégis kiderül az igazság. Ha viszont a síremléken nem szerepelne az elhunyt fényképe, nem biztos, hogy bárki is felfigyelne az ellentmondásra. Tehát ebben az esetben a fénykép a falu szempontjából inkább az elhunyt negatív, mint pozitív megítéléséhez járul hozzá. Egyúttal elferdítik a valós tényeket, hiszen a hozzátartozók az elhunytról a helyi elvárásoknak megfelelő képet akartak közvetíteni a külvilág felé. A következő példa segítségével azt kívánom szemléltetni, hogyan derülhet fény egy, a foglalkozásra is utaló férfiportré segítségével a temetkezési szokások már hosszabb ideje nem gyakorolt mozzanatára. Egy középkorú férfit egyenruhában ábrázoló, egyedi fénykép található Rudna temetőjének egyik további síremlékén, amelyen foglalkozásra való utalást nem találunk, de a fotográfián látható egyenruha, pontosabban a sapkán szereplő szimbólum (bányászjel) alapján kiderül számunkra, hogy az elhunyt életében bányász lehetett. Mivel csupán egyetlen ilyen fénykép található a temetőn, mindjárt felkelti az arra járó figyelmét, s az idősebb helyiektől megtudhatja azt is, miben tért el egy bányász temetése az átlagemberétől. Ebben az egyenruha is szerepet játszik, ugyanis aki ilyen egyenruhával rendelkezett, helyi szokás szerint halála után abban temették el. Most nem részletezem a bányászok temetkezési szokásainak eltérő jegyeit, azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a szóban forgó bányászegyenruha ünnepi viseletnek számított, s minden helyi bányász megkapta az 1945 előtti időszakban a bányavállalattól. A kommunista hatalomváltás után ez a gyakorlat megszűnt, ezután az ingyenes ünnepi egyenruha helyett ingyenes munkaruhát kaptak a bányászok. Érthető módon nagy becsben tartották az ünnepi egyenruhát, s természetes volt, hogy a sírba is „magukkal vitték”. A helyi vasércbánya az 1980-as években bezárt, az épületeket lebontották, s a bányatelep egykori helyére ma már semmi sem emlékeztet. Benőtték a bokrok, s az azóta nagyra nőtt fák. A fénykép azonban segít abban, hogy felidézhessük a település múltjának ezt a fontos szeletét, amikor az itt lakóknak (és több környékbelinek is) elsősorban a helyi bánya biztosította a kenyérkereseti lehetőséget. Még hosszasan folytathatnánk a sort hasonló példákkal,6 hiszen a fentebb már említett partizán hölgy képmása kapcsán az 1944-es szlovák nemzeti felkelésre is emlékezhe-6 Egy továbbit A fénykép szerepe a lokális emlékezetben cím alatt ebben a kötetben is megtalál az érdeklődő.
