Puntigán József - Puntigán Tünde: A losonci református temető - Notitia Historico-Ethnologica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
2. A losonci református egyházról
22 A losonci temetőkről tőit csak két utalás erejéig említi, mégpedig „a határban előforduló topográfiai nevekében, amelyben a földbirtokokat sorolják fel: „Temetők melletti düllő részen: 30. holdas, nevezését a' régi temetkezés helyéről öröklötté. Temetők alati düllő részeken 49. holdas. "6 A losonci temetők állapota a 19. század hatvanas éveinek elején vált közérdeklődés tárgyává. 1860-1861-ben Keller Soma kezdeményezésére az evangélikus és a római katolikus egyház tagjaiból egy bizottság alakult, amely önkéntes adakozásokból kapott pénzből a közvetlen egymás mellett lévő két temetőt körülsáncolta, és élő cserjékkel kerítette be. Sajnos a jó szándékot nem követte siker. Két év sem kellett ahhoz, hogy felügyelet híján a fiatal hársfákat kitördeljék, a cserjék elpusztuljanak, az utak begyepesedjenek, a sáncok pedig beomoljanak. Ehhez az is hozzájárult, hogy a lakosság a losonctugári Steiner-féle volt laktanyától a temetőnél lévő őrházig a temetőn keresztül kezdett közlekedni, és „...az őrtanyán lévő katonák tudata oda csalogatott foglalkozás nélküli könnyelmű és ledér nőszemélyeket, kik naphosszat a sírok közt úgy töltötték idejüket, hogy tisztességes egyén, nő vagy leány pirulás nélkül oda sohasem mehetett ki. - S, hogy a magukról megfeledkezett és saját vesztüknek rohanó szerencsétlenek csupa merő kedvtelésből mindent rongáltak és rongálnak... " Az itt leírt állapot heves vitát váltott ki. A Losonczi Lapok 1873. november 2-i (27.) számában Kunszt Jánost - akit addig az olvasók csak „Füvészeti tanulmányairól" és „Díszkertészeti leveleiről” ismertek - megihlette a városi közgyűlésnek a lap 24. számában közölt részlete, amely szerint a tanácskozáson „tárgyaltatott a temető-őrök felállítása iránt tett szakbizottsági javaslat”. „...Igaz, hogy az elhunytra nézve egészen mindegy: mindig zöld cziprusok árnyékában alussza-e át örök álmát, és sírhalmán zöldel-e bokor s virány, vagy sem: bemohosult egyszerű fejfa, vagy nagyszerű és drága síremlék jelöli nyughelyét, és hogy repkény-borostyán vagy folyondár futja-e azt körül: De azokra nézve, a kik ellátogatnak kedves halottjaik sírjaihoz, én legalább azt hiszem, hogy nem egészen közömbös. A mely nép halottjait még a sírban sem tiszteli, az önmagát becsteleniti meg..." Úgy vélte, hogy ha a város gondoskodik a temetőőrök lakásáról, akkor ezzel szoros összefüggésben a temetőrendezésről se feledkezzen meg. Egy héttel később a lap vezércikkében azt a kérdést tette fel, hogy „váljon kiket illet” a temetőrendezés. Megítélése szerint a „zászlót" az egyházaknak kell kezükbe ragadniuk. Figyelembe véve azt is, hogy a temetők egymás mellett vannak, „szépészeti és czélszerűségi szempontból ezeknek egyöntetű rendezése volna kívánatos" - hangsúlyozta. Szükségesnek tartotta a temető bekerítését vagy legalábbis korlátokkal való ellátását.7
