Liszka József (szerk.): Szolgálatban. Folklorisztikai tanulmányok a 70 esztendős Ág Tibor tiszteletére - Notitia Historico-Ethnologica 1. (Dunaszerdahely, 1998)
Lukács László: Történeti mondák az ozorai diadalról
Lukács László • Történeti mondák az ozorai... „Az ozorai győzelemben, ahol fegyverletételre kényszerítette a maroknyi magyar sereg a Roth generális seregét, részt vett dédapám, Megyeri János is. Nem honvéd volt, hanem nemzetőr. Fegyvere, egy hosszú nyelű lándzsa egészen a második világháborúig megvolt a szőlőben levő présházban. Front alatt leégett a nádtetős présházunk, és akkor kallódott el. Valószínű, hogy a leomló kémény téglái temették maguk alá. Nagyapám gyakran emlegette Perczel Móric huszárainak merész cselét: a maroknyi lovasság többször körbelovagolta az erdőt, ahol Rothék táboroztak, azt a látszatot keltve, hogy sokan vannak. Ozora meg Tolna megye népe is felvonult a közeli dombokon kaszával, ásóval. A megrettent horvátok feltétel nélkül letették a fegyvert. Mondták is, amikor már mint hadifoglyokat kísérték őket a nemzetőrök, hogy ha tudták volna, hogy csak ennyien vannak a magyarok, nem rakták volna gúlába a puskákat.” Egy Csákváron gyűjtött történet szerint a huszárok cselét az erdőbe menekült gyerekek és asszonyok zajcsapása is segítette: „Ozorán 20-25 huszár ugrasztottá meg az osztrák sereget: Az asszonyok a gyerekekkel rossz fazekakkal az erdőbe vonultak, óriási nagy zajt csaptak. Az asszonyok meg a gyerekek ütötték a sok rossz fazekat. A húsz huszár meg körbevágtázott az erdő szélén. Azt gondolták, hogy ezek az előőrsök, és a nagy csapat bent van az erdőben. így eltérítették őket.” 96
