Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
I. A Kárpát-medence és más térfogalmak a magyar és a szomszédos országok geográfiájában és földrajzoktatásában
36 Hajdú Zoltán A két világháború közötti időszak magyar földrajztudományát alapvetően a Trianonhoz való viszony, a békeszerződés területi döntéseinek elutasítása, a területi revízió tudományos alapjainak kidolgozása határozta meg. Sem szakmailag, sem pedig érzelmileg a magyar földrajztudomány nagy része nem tudta, s nem is akarta elfogadni az új országkereteket. Az egész két világháború közötti magyar földrajztudomány arra az álláspontra helyezkedett, hogy a trianoni békeszerződés által megvont határok ellenkeznek a természetföldrajzi tényezők által követelt természetes állapotokkal, ezért ezek a határok csak ideiglenesek lehetnek, ezért Magyarország alatt mindenkor a történeti Magyarország földrajzát írták meg. Teleki Pál személyén keresztül a két világháború közötti időszakban a magyar földrajztudomány szemlélete minden korábbinál erőteljesebb hatást gyakorolt a társadalom egészére, s Teleki 1941-ben bekövetkezett haláláig a politikai elitre is. A német földrajztudomány mellett Teleki folyamatosan nyomon követte az angolszász természeti regionalizációs kísérleteket is. Nagyra értékelte Herbertson, Dyer, Taylor, Unstead kísérleteit a világ természeti régióinak meghatározását illetően, valamint a természeti régiók tipizálási törekvéseit is. Teleki harmadik orientációs tudományos bázisát Vidal de la Blache munkássága képezte. Mindenkor kritikus figyelemmel követte, hogy Magyarország hogyan jelent meg a különböző globális regionalizálási kísérletekben. Teleki tájelméleti munkássága az 1930-as évekre minden tekintetben kikristályosodott és bonyolultságában is letisztult. Témánk szempontjából a politikai földrajz meghatározása kapcsán direkt módon kifejtette álláspontját:- A földfelszín a legnagyobb táj. Ezt a teret a domborzat és a tengerek kamrákra osztják, amely nagykamrák sem a tradicionálisan felfogott kontinenseknek, sem a világtörténelem eddigi államainak nem felelnek meg, még nagyságkategóriáinak sem. A nagykamrákat széles, lakatlan átmeneti zónák választják el egymástól. A nagykamrák jellegét a klíma adja meg, az egyes nagykamrák befelé önálló, saját fejlődéssel rendelkeznek. Minden nagykamrában egy életegység fejlődik ki, s a nagykamrák államai kénytelenek együtt élni és fejlődni.- A kamrákban megfigyelhető az államok között az egyensúlyra való törekvés: „Domborzatilag adott nagytájak szabták meg az európai nagyhatalmak méretarányát: a Brit-szigetek, az Ibériai- és Appennini-félsziget, a Párizsi-medence a periférikusán hozzásímuló tájakkal és a Középduna magyar medencéje.”28- A 19-20. század technikai fejlődése jelentős változásokat hozott a földrajzi tér szempontjából, a globalizáció felerősödését:...az egész földfelszín, mint legnagyobb táj életegysége mindinkább előtérbe lép a regionális tájegységekkel, országtájakkal és szubkontinentális nagytájakkal, nagykamrákkal szemben”.- Telekinél az „imperialismus" is sajátos földrajzi, sőt táji tartalmat kap: „A geográfus szemében az imperialismus dominantiára való törekvés az ember részéről. Dominantia a táj felett s magában a tájban az imperialismusnak egy neme a többi földrajzi faktorokkal szemben. Az, amit a politikában imperialismusnak nevezünk s amit a geográfus szemében emberközi, vagy államközi imperialismusnak neveznénk, az egy népnek és a tájnak, amelyben az emberi faktor már magasabb dominantiára jutott, tehát egy művelt nem28 Teleki egyértelműen látta, hogy a Kárpát-medence megjelölés sem a szomszédsági környezetben, sem pedig a szélesebb európai politikai és szakmai közvéleményben nem került elfogadásra. így szükségszerűen a „Duna-medence" lett a nemzetközi publikációiban a meghatározó térkategória.
