Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
Ausztria közigazgatási térfelosztásának történeti átalakulása... 365 Felső-Ausztria az ország északi részén, az osztrák Duna-völgy nyugati szakaszát, a Linzimedencét, valamint a Salzach és az Inn völgyének alsó szakaszát foglalja magában. Északon a Cseh-masszívumhoz tartozó erdős Mühlviertel, nyugaton az Innviertel tájegysége tartozik hozzá. Déli részén, az Északi-Alpok mészkővonulatai (Dachstein, Totes Gebirge, Höllengebirge) között terül el a híres-szép Salzkammerguti-tóvidék (Traunsee, Attersee). A tartomány népsűrűsége másfélszerese az országos átlagnak. Gazdaságilag legfontosabb területe a Duna és a Mészkő-Alpok között található, dombvidéki jellegű Elő- Alpok, ahol a szántóföldi növénytermesztés mellett az ipar is összpontosul (Probáld-Szabó 2014). Területe 11 981,92 km2, székhelye Linz (vho.at 2015). A tartomány a rómaiak idejében az Innig terjedő Noricum provincia északnyugati része volt. Laureacum (Lorch) volt a legfontosabb katonai állomása, de jelentős szerepet játszott Lentia (Linz) és Ovilabae (Wels) is. A kereszténység már a IV. században kezdett itt terjedni; ekkor szenvedett Florianus, a tartomány védőszentje mártírhalált. A Nyugatrómai Birodalom bukása után Felső-Ausztriának is sokat kellett szenvednie. 1180- ban Barbarossa Frigyes az Enns fölött Ausztriát Vili. Ottokár steyri határgrófnak adományozta, mikor pedig ennek fiúága kihalt, Felső-Ausztria a babenbergi hercegre, V. Lipótra szállt és Alsó-Ausztriával egyesítették. Az Inn-negyed azonban 1779-ig még Bajorországnál maradt (Pallas VII. 1894). Felső-Ausztriát 1450 körül választották el Alsó- Ausztriától, és 1490-ben Enns, Steyr és Wels után Linz lett a székhelye. 1918-ig Österreich ober der Enns („Ennsen túli Ausztria”) volt a hivatalos neve, de a köznyelvben Oberösterreich néven emlegették. Az Anschluss idején (1938-1945) a tartományból a Reichsgau Oberdonau (Feldunai Birodalmi Körzet) lett, amely területileg nagyobb volt, mint a korábbi Felső-Ausztria. A második világháborút követően több mint százezer menekült telepedett le Felső-Ausztriában. Bécs és Vorarlberg tartomány után az országban itt a legnagyobb a népsűrűség (Britannica Hungarica VI. 1994) (3.9.14 ábra). Salzburg tartomány túlnyomórészt hegyvidék. Északi részét az Északi-Mészkő-Alpok vonulatai foglalják el, amelyek Salzburg környékén dombokká szelídülnek. Délebbre a Középső-Alpok hegyláncai, a Kitzbüheli-Alpok és az Alacsony-Tauern emelkednek. Délen a tartományt falként zárja le Ausztria legmagasabb hegysége, a Magas-Tauern. (Espolarte 2015). A tartomány múltja eltér a többi tartományétól: egyház-fejedelemségként működött, és csak a késői középkorban vált jogilag egységes területté, de már korán jelentős birtokokat mondhatott magáénak (Palkó 2011). A Salzburgi Püspökséget Sz. Rupertus wormsi püspök alapította 700 körül, amely 798-ra érsekségre emelkedett és egyházi fennhatósága kiterjedt Alsó- és Felső-Ausztriára, Stájerországra, Észak-Tirolra és Bajorország keleti részére. A 13. századtól Salzburg érsekei egyházi fejedelmek voltak, 1802-ig, amikor az érsekséget szekularizálták és mint Salzburg hercegséget kárpótlásul Ferdinánd toszkánai nagyherceg kapta. 1805-ben a pozsonyi béke értelmében Ausztria megkapta a tartományt az elvesztett Tirolért, 1809 és 1814 között pedig Bajorországhoz tartozott (Révai Nagy Lexikona XVI. 1935). Az 1814. évi párizsi békeszerződés és az 1815-ös Bécsi Kongresszus után Salzburg újra Ausztria része lett, külön tartománnyá 1850-ben vált (Ausztria Kalauz, 2015) (3.9.15 ábra).
