Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
Ausztria közigazgatási térfelosztásának történeti átalakulása... 349 A birtokok öröklése kapcsán érdemes figyelmet fordítani az 1723-ban szentesített Pragmatica Sanctióra, amelynek megalkotása a spanyol örökösödési háború idejére nyúlt vissza. Még 1703-ban a Habsburgok egy titkos családi egyezséget kötöttek, melyben rögzítették, hogy a birodalom osztrák birtokait József, a spanyol birtokokat Károly örökli. Ha valamelyik ág kihal, akkor a másik ág férfi leszármazottai öröklik a kihalt ág birtokait, ha pedig mindkét ág férfi tagjai kihalnak, akkor a leányág örökli a birtokokat, olyan módon, hogy előbb József és utána Károly lányai következnek. Ezt a megállapodást 1713. április 19-én József halála után III. Károly módosította. Az új szerződésben már az szerepelt, hogy a birodalom teljes területét - oszthatatlanul - III. Károly férfi örökösei kapják, ha pedig nem születnének férfi örökösei, akkor leányai. A leányági örökösödést III. Károly először az örökös tartományokkal fogadtatta el 1720 és 1722 közt, majd következett Németalföld, Itália, Erdély. 1722. június 30-án a pozsonyi diéta alsó- és felsőháza közfelkiáltással elfogadta a nőági örökösödést, azaz a Pragmatica Sanctio törvényt, amely egyebek mellett rögzítette, hogy a Habsburg Birodalom országai és a Magyar Királyság föloszthatatlanul és elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolva és egymásnak kölcsönös védelemmel tartoznak. III. Károly halála után azonban az osztrák örökség megszerzéséért szinte azonnal kitört a háború. Mária Terézia (1740-80) magyar segítséggel megvédte Csehországot, és a franciákat is kiűzte, miután szövetségre lépve Angliával Franciaországot két tűz közé szorították. A sikerek eredményeképp Bajorország különbékét kötött, és Károly Albert halála után az 1745-ös császárválasztáson elfogadták Mária Terézia férjének, Lotaringiai Ferencnek császárrá választását. A háborút lezáró Acheni békében (1748) Poroszország elismerte Mária Teréziát, de Ausztriának le kellett mondania a legiparosodottabb tartományáról, Sziléziáról. Ezt követően a hétéves háború (1756-1763) során Szilézia többször is visszakerült osztrák kézbe, de végül a háborút lezáró hubertusburgi békében (1763. február 5.) megerősítésre került, hogy Szilézia a poroszok tartománya marad (Harmat 2011). 1804-ben I. Ferenc a Habsburg-tartományok teljes egyesítésével létrehozta az Osztrák Császárságot és felvette az osztrák örökös császári címet. A francia forradalomban, majd később Napóleon ellen is Ausztria számos háborút viselt, inkább kudarcokkal, mint sikerekkel (Pethő-Szombathy 1989) (3.9.4 ábra). Ausztria 1809-es év felszabadító próbálkozásai minden korábbinál lesújtóbb területi veszteségekkel jártak. Ez még inkább felszínre hozta a pénzügyi válságot is (Vitári 2005). 1813-ban Ausztria csatlakozott a Napóleon elleni európai szövetséghez, s ezzel eldöntötte a háborút. Ennek elismeréseként 1814 októberétől 1815 júniusáig az európai hatalmak képviselőinek kongresszusa Bécsben ülésezett (Pethő-Szombathy 1989). Az új európai rend a legitimitás elvére épült, megalkotói a francia forradalom előtti állapotokat kívánták restaurálni, visszaültetve a trónra a letaszított dinasztiákat és visszaállítva az eredeti határokat. Ez utóbbi nem érvényesült maradéktalanul és végül területi újrafelosztást eredményezett. A kongresszus által létrehozott rendszer fennmaradását az 1815 szeptemberében megkötött Szent Szövetség és a két hónappal későbbi Négyes Szövetség biztosította. Előbbihez valamilyen formában Európa összes uralkodója csatlakozott, kivéve Angliát, a pápát és Törökországot, utóbbi franciaellenes szövetséget Ausztria, Nagy- Britannia, Oroszország és Poroszország alkotta. I. Sándor 1825-ben bekövetkezett halálával a Szent Szövetség megszűnt, a brit és az osztrák külpolitika is saját érdekeit kezdte követni (Vladár 2005).
