Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
344 Uszkai Andrea sohasem abszolút optimálisak, mégis generálisnak szánt térfelosztások a területi közigazgatás létező rendszerei. Leggyakrabban ezekhez igazodnak az egyéb rendszerek. Ha egy területi közigazgatási térfelosztás nem megfelelő, az nemcsak a közigazgatás működését torzítja, hanem szinte minden egyéb térfelosztásra, s így társadalmi szférára is kedvezőtlenül hat. A politikai-hatalmi struktúrákban a különböző térfelosztási rendszereknek széles skálán mozog a jelentősége. (Agg-Nemes-Nagy 2002). Ebből a szempontból kiindulva megkülönböztetjük a klasszikus unitárius (pl. Dánia, Finnország, Svédország), a decentralizált unitárius (pl. Hollandia, Portugália), regionalizált (pl. Olaszország, Spanyolország) és a föderalizált (pl. Ausztria, Németország) berendezkedésű államokat (Pálné Kovács et al 2011). Ausztria törzsterületét az osztrák örökös tartományok, azaz a Habsburg-dinasztia osztrák ágának családi birtokai képezték. Közéjük tartozott Alsó-Ausztria (Niederösterreich, Austria unter dér Enns), Felső-Ausztria (Oberösterreich, Austria ober der Enns), Stájerország (Steiermark), Karintia (Karnten), Krajna (Krain), Tirol, valamit Elő-Ausztria (Vorderösterreich), ami valójában nem önálló tartomány volt, hanem elszórtan elhelyezkedő, különböző nagyságú és jogállású területek összessége. Gyakran vita tárgyát képezi, hogy mennyiben sorolható az örökös tartományok közé. A középkor és kora újkor folyamán, a nemzetközi politikai viszonyok változásának is köszönhetően, az Elő-Ausztriához sorolt területek sokszor változtak. Ehhez a tartományhoz tartoztak kezdetben a Habsburgok ősi észak-svájci birtokai Aargau, Zürichgau és Thurgau tartományokban. Ezeket a Habsburgok a 14-15. század folyamán veszítették el, mivel a területek csatlakoztak a mai Svájc területén megalakult Eidgenossenschafthoz (Zürichgau 1351-ben, Aargau 1415-ben, Thurgau 1460- ban). A területek véglegesen az 1499. szeptember 22-én megkötött bázeli békével függetlenedtek, amely a sváb háború lezárásaként minden birodalmi joghatóságot megszüntetett az Eidgenossenschaft tartományai felett. További ősi Habsburg-birtokok terültek el Elzászban és Sundgauban, amelyeket az 1648-as vesztfáliai béke csatolt Franciaországhoz. A szintén ebben a térségben található Breisgau és Svábföld, amelyek kezdetben az örökös tartományok részét képezték, a napóleoni háborúk idején, 1805-ben vesztek el, amikor a Habsburgok kénytelenek voltak lemondani ezekről a területekről Baden, Württemberg és Bajorország javára. Később csatolták Elő-Ausztriához Vorarlberget, amelynek nagy része 1375-ben került Habsburg-kézre, további területeit a dinasztia 1390 és 1523 között vásárlások útján szerezte meg. Lotaringiai Ferenc (a későbbi I. Ferenc császár, 1745-1765) révén került a családi birtokok közé Falkenstein (1745/1765), majd 1780-ban Tettnang, végül 1804-ben Lindau és Rothenau lett az örökös tartományok része. Nem volt része az örökös tartományoknak a Salzburgi Érsekség és a mai Burgenland sem, viszont beletartoztak a cseh és a morva területek is (Vajnági 2009). Ausztria tartományi kialakulása a kora középkori frank igazgatási struktúrára vezethető vissza. Először Nagy Károly császár (800-814), majd I. Ottó (király: 936-962, császár: 962-973) hozott létre őrgrófságot (Ostmark) az avarok, illetve a magyarok elleni védekezés érdekében. 976-ban a területet a Babenberg-családból származó Liutpoldnak (976-994) adományozták. A dinasztia tagjai 1246-ig uralkodtak a terület felett, amelyet 1156-ban választottak le a Bajor Hercegségről, és Osztrák Hercegség néven II. (Babenberg/Jasomirgott) Henriknek (1156-1177) adományozták, aki székhelyét Bécsben rendezte be (Vajnági 2009) (3.9.1 ábra).
