Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
Térfelfogások, terek, régiók Romániában 229 A fő iránymutató azonban Franciaország és a francia minta maradt a románok számára. Ez egybecsengett a latin eszmével, így a francia modell követése alapvetően a latin gyökerek igazolására is szolgálhatott (Spiridon 2006). A román 1866-os alkotmány az 1831-es belga alkotmány alapján készült, a belga dokumentum pedig erősen frankofon hatással bírt. A francia nép, amely a „legbonyolultabb intelligenciával" rendelkezik, és amely a világ „legtökéletesebb nemzete” (Dumitriu Drágicescu - 1907), olyan példa volt a románok számára, mely „az egész modern román civilizáció” genezisének alapjául szolgálhatott (Pompiliu Eliade - 1898). Ezek a túlzások jól mutatják a korszak francia-bűvöletét. Az értelmiségi a francia nyelv ismerete által mutatkozott meg többek között, és ez fennmaradt a kommunizmus térnyeréséig (Boia 1999). Megjegyzendő, hogy Romániában a mai napig kultusza van a francia nyelvnek, és habára globális angol nyelv térhódítása Romániában is egyértelmű, utána még mindig a francia nyelv tanulása a legnépszerűbb. A Nyugat-orientációt azonban nem szemlélte és vallotta egységesen a románság. Voltak olyan írók és gondolkodók, akik a Kelet és Nyugat egyensúlyának kialakítását hangsúlyozták a román társadalomban és a politikai életben (Spiridon 2006). Ilyen volt például loan Ghica (1816-1897) is, aki diplomata, politikus, matematikus, író, pedagógus, közgazdász volt egy személyben, aki ötször töltötte be a miniszterelnöki tisztséget és négyszer volt a Román Akadémia elnöke. Convorbiri economice című könyvében, amelyet a montesquieu-i Perzsa levelek mintájára írt, kihangsúlyozta, hogy ellenzi a külföldi minták vak imitálását, hogy miközben híve a fejlődésnek, de Romániának ki kell találnia önmagát (Spiridon 2006). Szorgalmazta az iparosítást és a belső kereskedelem felélénkítését is. Ghica Párizsban tanult, de éveket töltött Isztambulban is, ahol funkciót is kapott 1853 és 1859 között. A kettős, keleti és nyugati hatás keveredett gondolkodásmódjában és előbb említett könyvében olyan alapvető kérdéseket tett föl, amelyek jól szemléltetik a románság akkori útkeresését: „Hol tartunk, és merre megyünk? íme egy kérdés, amelyet ezerszer fel kell tennie minden jó románnak, aki kicsit is gondolkodik”; „Mi egy nemzet és melyek az alkotó elemei?” (Ghica 1879,13-14) Voltak a nyugatosításnak ellenzői is, akik hangsúlyozták az ország agrárkarakterét és azokat a hagyományokat, amelyek ebből fakadtak. A „tradicionalisták” és a nyugat-orientációt javaslók közötti vita a II. világháborúig jellemezte a román értelmiséget (Hitchins 1992). Az 1860-as években a nyugati modellek átvételének legmarkánsabb kritikusai az ún. Junimea (Fiatalság) csoport volt, kik között ott találjuk Titu Maiorescu irodalomkritikust és politikust, a csoport alapítóját és Mihai Eminescu költőt is. Hangsúlyozták, hogy a román társadalom sajátosságait mélységében nem tudják megváltoztatni a nyugatról válogatás nélkül átvett modellek, Románia agrárjellegű ország marad minden nyugati hatás ellenére. A Junimea véleményét osztották még az őket időben követő tradicionalista értelmiségi csoportok is, mint a Sämänätori§ti (Magvetők) Nicolae lorga történész vezetésével, vagy a Poporaniçti (Populisták), akiknek frontembere Constantin Stere ügyvéd és újságíró volt (Hitchins 1992). Az európaizálás, nyugatosítás szószólói közül megemlítendő Eugen Lovinescu irodalomkritikus és §tefan Zeletin közgazdász, szociológus, akik a 20. század elején átfogó kutatást végeztek a modern Románia genéziséről, és úgy gondolták, hogy a Nyugat felé fordulás szükségszerű történelmi lépés volt, amelynek köszönhetően az európai hatás érvényesülhetett az országban. A belső erőkhöz képest inkább ezt a hatást látták mérvadónak a modern Románia fejlődésében (Hitchins 1992).
