Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
Ukrajna, a nagy területű, történelmileg tagolt szomszéd 221 a Donyec folyótól északra eső részeit foglalja magába. A történelmi régió átnyúlik Oroszország területére is. A tatár-mongol megszállásnak köszönhetően mintegy százötven évig ez a térség szinte lakatlan volt. Csak a 15. és 16. század során érkeztek betelepülők, jellemzően menekülő, szabadabb életet kereső parasztok az északabbi lengyel, orosz területekről. A sajátos társadalom az Orosz Birodalom más területeihez képest korán megindult a kapitalizálódás útján, így vált a Donbasszal, Zaporozsjével és a Dnyepervidékkel együtt Ukrajna legfontosabb gazdasági régióinak egyikévé. Donbas a Donyec-medence orosz rövidítése. Napjainkban a Donyecki és Luhanszki területekre, illetve a még tisztázatlan státuszú, szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok területére terjed ki. A cári Oroszország idején a terület északi része a Harkovi kormányósághoz (a történelmi Szabad Ukrajna), míg a nyugati része a Jekatyerinoszlavi kormányzósághoz (Új Oroszország keleti része) tartozott. A keleti oldala a dél-oroszországi Don Host oblaszty része volt, ami a doni kozákok területének számított, ma Oroszország Rosztovi területe. Emiatt napjainkban érthető az az érvelés, miszerint a medence (legalábbis egy része) Oroszország történelmi területe. Ugyanakkor az is tény, hogy a népesség erősen kevert orosz és ukrán nemzetiségű és eltérő nyelvhasználat jellemzi őket. A terület sajátos népessége, a kozákság sem tekinthető orosz etnikumnak, mivel a kozák nép nem etnikai alapon alakult ki, hanem oroszokból, ukránokból szerveződő népcsoport volt. A kozákok olyan szabad, katonáskodó csoportot alkottak, amely hasonló a magyar „hajdú" néphez, tehát nem etnikai, inkább életvitelbeli sajátosságok kötötték össze őket. Gazdaságilag Ukrajna egyik legfontosabb területe a medencében található kőszén, valamint az erre épülő nehézipar miatt. Dél-Besszarábia-Budzsák történelmi léptékben nem önálló régió, hanem Besszarábia egykori román fejedelemség déli részének felel meg. Besszarábiát 1812-ben foglalta el Oroszország, s egy rövid időtől eltekintve (a krími háborútól 1877-ig) az első világháború végéig (1918) birtokában tartotta, amikor Románia része lett. A Molotov-Ribbentrop-paktum részeként a Szovjetunió ultimátummal visszavette Besszarábiát és Észak-Bukovinát Romániától, s megszervezte a Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaságot (összevonta a már korábban létrehozott Transznyisztriával), de a történelmi határokhoz képest eltérő földrajzi keretek között. A déli, Duna menti és tengerparti területek Ukrajnához kerültek. Ez lett Dél-Besszarábia, más néven Budzsák. A budzsák szó török eredetű, s térségi közigazgatási területi szintet jelentett az oszmán közigazgatásban. A terület meglehetősen vegyes lakosságú. Az ukránok mellett nagyszámban élnek itt románok, bolgárok, gagauzok, lipovánok is. Krím vagy Tauria magába foglalja az egykori Tavricseszkaja orosz kormányzóságot, amely kiterjedt a Krím-félszigetre, területét Herszon, Jekatyerinoszlav, az Azovi- és Feketetenger partja határolta le. A Krím elnevezést a tatár-mongol hódítás során vette fel a félsziget, neve a „qrym” „erőd” jelentésű szóból származtatható. A terület szárazföldhöz tartozó része népességét tekintve különbözik a félszigettől. A szárazföldön, már az 1897. évi cári népszámlálás szerint is zömében „kisoroszok”, vagyis ukránok éltek, valamint kisebbségben oroszok, míg a félszigeten az oroszok vannak többségben, jelentős tatár és ukrán kisebbséggel, de több más kisebb népcsoport is él itt: németek, bolgárok, zsidók, örmények, lengyelek. A félsziget központja, Szevasztopol fontos, fejlődő város. A félsziget 1954-ben került Ukrajnához, majd a Szovjetunió szétesése után autonóm köztársaság státuszt kapott. 2014-ben kikiáltották (vitatott népszavazással) függetlenségüket Ukrajnától, majd Oroszországhoz csatlakoztak.
