Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
182 Hardi Tamás - Mezei István annyira szolgálta a szovjet Vörös Hadsereggel való egyesülést, mint a szlovákság ismételt politikai kettéválasztását, s a hadsereg visszavonulásával meg is szűnt. A keletszlovák régió betagolódott a csehszlovák államba, ám a szlovjákkérdés nem szűnt meg, csupán új alakot öltött. Ez összefüggött azzal, hogy a cseh politika nem ismerte el önálló nemzetnek a szlovákot, csehszlovák nemzetről beszéltek hivatalosan. Az erősen elkülönülő nyelvjárások önálló léte alátámasztotta ezt a cseh koncepciót. A nyugat-kelet ellentét fönnmaradt a kommunista diktatúra évtizedeiben is, bár inkább a szépirodalom témaválasztásába szorult le. Kelet-Szlovákia különállása az utóbbi évtizedekben megnyilvánult a politikában is. Egyrészt már 1968 után fölerősödött, bár természetesen tabutéma maradt a nyugat-kelet ellentét azáltal, hogy a normalizációs korszak fő ideológusa, a keleti, ruszin Vasil Bil'ak sok földijét vitte be pozsonyi, de főleg prágai, szövetségi hivatalokba, ami a lakosság körében nem erősítette a východniarok iránti rokonszenvet. A bársonyos forradalom után Kassán cseh mintát követve a Polgári Fórum alakult meg, s az itteni rendszerváltók csak később „soroltak át” a szlovákiai Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom kötelékébe. Kassa a föderalisták szilárd bástyája maradt. Ma már nem léteznek szlovjáк függetlenségi törekvések. Kelet-Szlovákia ma nem nemzeti, hanem szociális kérdés (Ábrahám 2003). A szakirodalom alapján (Gulyás 2012; Szarka 2008, 143-161) a következőképpen foglalhatjuk össze a szlovák térszemlélettel kapcsolatos elképzeléseket. A szlovák nemzeti mozgalomról azt mondhatjuk, hogy térszemléletét illetően megosztott volt. A megosztottság hordozói, a politikai-közéleti szerepet vállaló gondolkodók társadalmi beágyazottsága is meglehetősen vegyes volt, habár bizonyos csoportok markánsan kirajzolódnak köztük. Afő elkülönülés a hungarus tudattal bíró szlovák származású nemesség és a szlovák nemzet kialakításán fáradozó papi-tanítói, ügyvédi, polgári stb. rétegek között feszült. A szlovák nemzeti mozgalomnak elsősorban egyházi, illetve polgári foglalkozású tagjai voltak. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy a szlovákságnak nem volt a nemzeti harcokban saját uralkodó osztálya, mert a mozgalomban megyei főtisztviselők (fő- és alispánok, jegyzők), főpapok (püspökök és érsekek), földbirtokosok, gazdag kereskedők, iparosok is részt vettek. Másik metszetet jelentettek a vallási eltérések a többségi katolikusok és kisebbségben lévő evangélikusok között. A vallási eltérés befolyásolta a nyelvhez való viszonyt is, mert az evangélikusok a cseh nyelvhez ragaszkodtak, ennek megfelelően a csehekkel való kapcsolatban kerestek szövetségest (Jan Kollár), míg a katolikusok (Anton Bernolák) önálló szlovák nyelvet teremtettek. Újabb metszésvonal, hogy pont a nyelvteremtők (Ľudevľt Štúr, Jozef Húrban, Michal Hodža) evangélikusok voltak. Erőteljes gondolatként megjelent Jan Kollár munkásságában a szláv kölcsönösség eszméje is. Mindezt értelmezhetjük úgy is, hogy a szlovák nemzeteszme képviselői minden eshetőségre felkészültek voltak. Amit a kortársak belső ellentétnek, feszültségnek éreztek, ami szembenállást okozott közöttük, az visszatekintve sokoldalúságot, minden lehetőségre való felkészültséget jelentett. A politikai gondolkodás is hasonló sokféleséget mutatott. 1. Létre kellett hozni, el kellett terjeszteni a szlovák nemzettel való érzelmi azonosulást (papi szemináriumok diákegyesületei, irodalmárok, közírók). Ez bővült a társadalom gazdasági bázisának kiszélesítésével (szlovák szövetkezetek, nemzeti bankhálózat, takarékszövetkezeti rendszer kiépítése).
