Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)

III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei

178 Hardi Tamás - Mezei István

iratban jelölték ki először a szlovák nemzeti területet, amelyeken belül szlovák nyelvi kizárólagosságot szerettek volna elérni. Jelentőségét az adja ennek a munkának, hogy 1918- ig meghatározta a szlovákok politikai programját.

A felsorolásban szerepeltek a „legtisztább” szláv vármegyék, úgymint Trencsén, Árva, Turóc, Zólyom, Liptó, Szepes és Sáros vármegyék, valamint azok a vármegyék, ahol területileg megkülönböztethető módon éltek egymás mellett a magyarok és a szlovákok. Ezek a vármegyék Pozsony, Nyitra, Bars, Hont, Nógrád, Gömör, Torna, Abaúj és Zemplén. Ez utóbbiakat alkalmasnak tartották arra, hogy elkülönítsék bennük közigazgatási határral a két nemzetiséget vagy úgy, hogy új vármegyékké szervezik nemzetiség szerint őket, vagy úgy, hogy a határos szláv vármegyékhez csatolják. Azonban ez a tervezet is elismeri, hogy még a legtisztább szláv lakosú vármegyékben is „a magyar és a szláv nemzetiség egymásra van halmozva" olyan mértékben, hogy lehetetlen a szláv nemzetnek egy külön felső-magyarországi szláv kerületet (hornouhorské slovenské okolie) elfogadtatnia (Szöveggyűjtemény 2003, 423-430).

3.2.1 ábra: Az 1861-es turócszentmártoni memorandumban meghatározott „szlovák többségű” és „vegyes nemzetiségű” vármegyék

Szerkesztette Mezei István, rajzolta Mády Máté.

A szlovák nemzet fő szálláshelye valóban a korabeli Felvidék 16 (Abaúj-Torna összevonása után 15) vármegyéje volt, de - főleg a törökök kiszorítása után - az egész országban jelen voltak. A legkevesebben közülük Erdélyben és Horvátországban éltek. Az 1880-as népszámlálás szerint a teljes magyar birodalomban 1,864.529 szlovák anyanyelvű lakost