Lampl Zsuzsanna (szerk.): Tanulmányok az ifjúságról - Nostra Tempora 21. (Somorja, 2014)
II. Ifjúság 2012-ben - Szilávssy Tímea: Fiatalok és a kockázati magatartás
Fiatalok és a kockázati magatartás 211 A munkám nem érdekel, de muszáj elvégeznem, hogy megszerezhessem azokat a dolgokat, amelyeket akarok, és amelyekre szükségem van A munkával szembeni elidegenedés a megkérdezettek 22,3 százalékát érinti. A válaszadó fiatalok 37,4 százalékát feltehetően érdekli a munkája, és nem csak mint eszközre tekint az olyan dolgok megszerzéséhez, amelyekre szükségük van. A maradék válaszok 40 százaléka ezt nem tudja eldönteni, és az egyet is ért meg nem is válaszlehetőségek közt oszlanak el. A demográfiai és társadalmi mutatók szemszögéből csupán egy esetben figyelhetőek meg szignifikáns eltérések a csoportokon belül. A válaszok alapján elmondható, hogy a szlovák fiatalokat nagyobb mértékben aggasztja az adott kérdés (25,5%), mint a magyarokat (17,3%). Gyakran érzem magam egyedül/elhagyottnak A magány megélése fontos mutatója az anomikus állapotok felmérésének. Az eredmények alapján elmondható, hogy a fiatalok nagyjából 20 százaléka érzi magát gyakran egyedül, vagy elhagyottnak. Ezzel szemben az ifjúság több mint fele (55,1%) nem érzi magát gyakran egyedül. Ez a kijelentés összefüggésbe hozható az előzőleg vizsgált kérdéssel, mely azt vitatta, van-e a fiatal válaszadónak olyan ember a környezetében, aki minden élethelyzetében támasza. Azon fiatalok aránya, akik úgy nyilatkoztak, hogy legalább egy olyan ember van az életükben, akire támaszkodhatnak, és nem értettek egyet a fent megfogalmazott kijelentéssel, elérte a 60 százalékot. További nem egész 20 százalékuk azonban gyakran érzi magát elhagyottnak, habár előzőleg úgy nyilatkozott, van olyan ember, akire bármikor számíthat. Tehát a fiatalok egy részének, habár van támasza az életben, mégis érezheti magát egyedül, elhagyottnak. Azon válaszadók, akik nem voltak biztosak abban, hogy van-e a környezetükben olyan ember, akiben bármikor megbízhatnak (a „talán van ilyen ember” válaszlehetőséget karikázták), nagyobb mértékben hajlottak a negatív válaszok felé. Tehát ők gyakrabban is érzik magukat egyedül, elhagyatottnak, mint azon társaik, akik tudnak kire támaszkodni bármely helyzetben. Ez leginkább azokra érvényes, akik úgy nyilatkoztak, hogy „néha van, néha nincs ilyen ember”, 38,4 százalékuk érzi magát gyakran egyedül, elhagyatottnak és csupán 19,2 százalékuk nem. A vizsgált demográfiai és társadalmi mutatók nem bizonyultak differenciálónak a kérdéssel kapcsolatban. Általánosságban tehát elmondható: az, hogy a fiatalok elégedetlenebbek idősebb társaiknál, nem bizonyult igaz feltevésnek. Sőt, minél fiatalabb egyénekről beszélünk, annál magasabb elégedettség mutatkozik. Az elégedettség mértékére leginkább demográfiai és társadalmi mutatók közti különbségek vannak hatással. A nemzetiség, társadalmi csoporthoz való tartozás és az iskolai végzettség is differenciálja a fiatalok válaszait. Egyértelműen a magyarok elégedettebbek az élet egyes területeivel. Ami a társadalmi csoportokat illeti, minél magasabb osztályba sorolták magukat a fiatalok, annál pozitívabban értékelték életkörülményeiket. A felső osztályba tartozók voltak a legjobban megelégedve az életükkel, az alsó osztályhoz tartozók nagy része pedig, ha megtehetné és újrakezdhetné az életét, változtatna rajta, derül ki a válaszokból. Az iskolai végzettség hatását figyelve konstatálhatjuk, hogy az életükkel legjobban a főiskolai végzettségű fiatalok vannak megelégedve, ill. az alapiskolai végzettséggel rendelkezők. Legkritikusabban a középfokú végzettséggel rendelkezők állnak az életkörülményük minőségéhez. Megvizsgálva az élet egyes területeit, a fiatalok leginkább a barátaikkal, ismerőseikkel, lakáshelyzetükkel elégedettek, ill. azzal, ahogyan a szabadidejüket töltik. Legkevésbé munkahelyi hatalmukkal vannak megelégedve, házastársukkal, ill. élettársukkal és a társadalomra gya