Lampl Zsuzsanna (szerk.): Tanulmányok az ifjúságról - Nostra Tempora 21. (Somorja, 2014)
II. Ifjúság 2012-ben - Szilávssy Tímea: Fiatalok és a kockázati magatartás
Fiatalok és a kockázati magatartás 191 viszonylag egységes társadalmat feltételez. Másodszor, míg Durkheim az anómia kialakulását többé-kevésbé szorosan összekapcsolja a társadalmi változásokkal - az értékek és normák elbizonytalanodását rendszerint a gyors átalakulás következményének tekinti -, addig Mertonnál az anómia viszonylag „krónikus” állapot, a társadalom alapvető szerkezeti sajátossága, amely végső soron az erőforrások - pénz, hatalom stb. - egyenlőtlen eloszlására vezethető vissza. Végül, míg Durkheim szerint a kedvező és a kedvezőtlen változások egyaránt a szabályozóerők meggyengülésével járnak, s ennek megfelelően mindkettő a deviáns jelenségek szaporodását vonja maga után, addig Merton - legalábbis az elmélet eredeti megfogalmazásában - elsősorban a megfosztottság, a hátrányos helyzet negatív következményeit hangsúlyozza. Az anómia mérése Az első próbálkozások az anómia mérésére a múlt század 50-es éveiben lelhetőek fel. Bizonyos egyszerűsítéssel két alapcsoportba sorolhatjuk ezeket a kutatásokat. Az elsőbe az olyan próbálkozások tartoznak, melyek a szubjektív anómia mérésére fókuszálnak (Srole), a másik csoport az egyén kognitív becslésére helyezi a hangsúlyt (Form). Feltehetően a legismertebb modellt Leo Srole alkotta, ez az ún. A skála. Ez a klasszikusnak tartott módszer a mai napig gyakran használt, mind az eredeti modellként, mind modifikált verzióiként (Miller - Butler 1966; Rabušic - Mareš 1996; Rushing 1971; Cohen - Till 1977 IN: Schenk, 2004). Leo Srole A skálája az anómia vs. eunómia pályáját fejezi ki, mely az egyén társadalmi integrációjának mértékét hivatott kifejezni. Az anómia az integráció teljes hiányát, az egyén izolációját jelenti, míg az eunómia a teljes befogadottság jelenlétét jelzi. Srole csak az egyetértést, ill. egyet nem értést méri az egyes kijelentésekkel. A módszer bizonyos kérdéseket vet fel, elsősorban a skála validitásával kapcsolatosan, vagyis mit mér valójában az adott skála. Másik jelentős modellünk a kognitív becsléseken alapszik. W. H. Form nem fogadta el az addig megjelent és használt módszertant az anómia mérésével kapcsolatban. Véleménye szerint nem tudjuk közvetlen módon felmérni a társadalomban megjelenő anómiát, és az olyan pszichológiai modellek, mint amilyet Srole alkalmazott, szociológiai szempontból nem elfogadhatóak (Form, 1975 IN: Schenk, 2004). Srole olyan indikátorokkal dolgozott, melyek csak a személyes pesszimizmus megérzésére alapoztak, mellőzve a társadalomban működő törvények, szabályok gyengülését, ill. teljes hiányát. Form ezért egy alternatív módszertannal jelentkezik, melynek lényege, hogy az anomikus skálára kifejtett reakciók kognitív adatokként vannak interpretálva. Tehát az olyan társadalomban hiányos normák, szabályok kognitív értékelése, melyeket képesek a válaszadók megfigyelni (Form, 1975 IN: Schenk, 2004). A szerző olyan jelzőkkel dolgozik, melyek a következő három jelenséget hivatottak indikálni: normák hiánya a társadalomban, egymásnak ellentmondó szabályok vagy az olyan normák, melyek nagyon gyorsan változnak. Tesztvizsgálatai során hét alapkijelentéshez jutott, melyeket szelektív módon használt fel a realizáció során. Minden egyes országban más öt elem kombinációjával dolgozott. A szerző az anómia különböző konstrukcióit kutatja eltérő társadalmi csoportokon belül (az országok eltérő fokozatú fejlettségét figyelembe véve). Feltételezi, hogy a társadalmi rendszerbe való befogadási minták, melyek különböző csoportok számára érvényesek, az egyes társadalmakban eltérő módon szervezettek, és ezért maguk az elképzelések a szocietális anómiáról is eltérőek az egyes csoportokban (Form, 1975 IN: Schenk, 2004). A szerző módszertanával kapcsolatban elmondható, hogy Mertonhoz hasonlóan, Form az anómiát a szabályok hiányára redukálja. Habár a társadalmi anómia kutatására összpontosít, kiválasztott indikátorai jellegükben nagyon hasonlóak a Srole modellhez. A fent említett mód
