Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A jogfosztottság évei (1945 - 1948
4. A reszlovakizáció 87 A szlovák lapok szintén bekapcsolódtak a reszlovakizáció népszerűsítésébe. A Nemzeti Front Slovenský juh című lapjának 1946. június 25-i különszáma például a következő patetikus című és tartalmú írásokkal propagálta az akciót: „Ne habozzatok!”, „Helyrehozzuk a szlovákokon a múltban elkövetett sérelmeket”, „Új élet - új kenyér”, „Szó a nőkhöz”. A „Ne habozzatok!” című vezércikk burkoltan bár, de a kitelepítés rémképével fenyegette meg a magyar nemzetiségük mellett kitartani szándékozókat, amikor arra figyelmeztetett, hogy a reszlovakizáció után „mindenki számára világos lesz, ki szlovák és ki magyar, s a Csehszlovákia és Magyarország közötti egyezmény értelmében már meg is kezdődhet az áttelepítés”.161 A magyar nemzetiségűk mellett kitartani szándékozókra váró megpróbáltatásokat legnyíltabban a Szlovák Liga fogalmazta meg, s falragaszokon terjesztett felhívásában a következő fenyegetés mellett szólított fel az „önkéntes” reszlovakizálásra: „Napokon belül megkérdeznek benneteket az összeíró biztosok, hogy milyen nemzetiségűek vagytok. Szlovákok vagy magyarok? Válasszatok! Egyenrangú csehszlovák állampolgárok akartok-e lenni, avagy állampolgárság nélküliek! Válasszatok! Békességet akartok-e, vagyonbiztonságot, avagy bizonytalanságot, amelybe sorsotok nemsokára beletaszít!”162 A budapesti Szabad Nép „Igazságot a szlovákiai magyaroknak” című vezércikkében tiltakozott a reszlovakizációs kampány ellen, s mutatott rá igen találóan az „önkéntesség” mibenlétére. Az írás szerint „az »önkéntesség« (...) abból áll, hogy a magyar földműves választhat: szlováknak vallja-e magát és így részesül a földreformból, vagy pedig hű marad-e magyarságához és akkor elveszik tőle meglévő földecskéjét is. A magyar munkás is »szabadon« választhat: vagy szlováknak vallja magát, vagy megmarad magyarnak, megfosztják minden rendkívüli juttatástól, gyermeksegélytől, és bármely pillanatban felmondás és végkielégítés nélkül az utcára tehetik. A magyar tanító vagy szlováknak vallja magát és ismét álláshoz jut, vagy pedig továbbra is állás és fizetés nélkül marad. A magyar nyugdíjasnak »csakis« nyugdíja függ attól, hogy szlováknak vallja-e magát. A magyar diáknál »csak« arról van szó, hogy tanulhat-e, építheti-e életpályáját vagy sem. És minden magyar választás előtt áll: szlováknak vallja-e magát, átengedje-e gyermekeit a teljes elnemzetlenítésnek, vagy kitart a szlovákiai magyarok keserves, sovány kenyere mellett, »rettegés és félelem« közepette várja, mikor jön érte a kitelepítési közeg, mikor űzik el szülőföldjéről. így fest a »reszlovakizálás« önkéntessége. Az újkori történelem egyik legerőszakosabb elnemzetlenítési kísérlete ez.”163 Ennek a nyílt nyomásnak tulajdonítható, hogy az akció a 30 magyarlakta dél-szlovákiai járás területén a Szlovák Liga által reszlovakizálandónak tekintett 301 községgel szemben több mint 800 településen talált visszhangra. A reszlovakizáció alaposan rácáfolt a Szlovák Liga szakembereinek a szlovák eredetű személyek számáról és községekről kidolgozott hipotézisére is. A Szlovák Liga által reszlovakizálni szándékozott településekről a 30 járás reszlovakizáltjainak csupán 57,6%-a került ki, ráadásul a lakosságának állítólagos szlovák származása okán reszlovakizálásra jelölt településeken a helyi magyarság számos esetben a vártnál jóval kisebb mértékben élt „visszaszlovákosításának” lehetőségével; különösen a Zoboralján, a Garam mentén, Nógrádban és Gömörben. A szlovákiai magyar kisebbség második világháború utáni történetét, illetve a reszlovakizációt tárgyaló magyar és szlovák szakirodalom általában csupán a reszlovakizáció országos eredmé161 Slovenský juh, 1946. június 25. 162 Szabó Károly és munkatársai (Berecz Kálmán és E. Szőke István): A magyar-csehszlovák lakosságcsere története. /. kötet. Budapest, Kézirat, 1981 (Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, f. sz. 293/1/1-111.), 264. p. 163 Szabad Nép, 1946. július 3. Igazságot a szlovákiai magyaroknak, 1. p.
