Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből - Nostra Tempora 20. (Somorja, 2014)
A jogfosztottság évei (1945 - 1948
3. A szlovákiai magyarság csehországi deportálása 71 esetleg további, eddig Szlovákiában élő magyarokat is az önkéntes csehországi áttelepülésre késztethetnének. A kérdés rendezését célzó törvényjavaslatot a Népjóléti Minisztérium - a Külügy-, Belügy- és a Földművelésügyi Minisztériummal való egyeztetést követően - már 1948. január 23-án a kormány elé terjesztette. A Népjóléti Minisztérium javaslata szerint az állandó csehországi letelepedést vállaló magyar deportáltak számára lehetővé kellene tenni a csehszlovák állampolgárság visszaszerzését, illetve utasítani kell a csehországi nemzeti bizottságokat, hogy velük szemben ne alkalmazzák a többi magyart sújtó diszkriminatív intézkedést. Mivel azonban állampolgárságuk azonnali visszaadása mozgásszabadságuk visszaadásával is járna, s nem lehetne megakadályozni visszatérésüket Szlovákiába, azt a megoldást ajánlotta, hogy az érintettek 3-4 évig terjedő időtartamra csupán ideiglenes állampolgárságot, azaz olyan bizonylatot kapjanak, amely szerint állampolgárságuk kérdésének végleges rendezéséig csehszlovák állampolgárnak tekintendők, de ez az állampolgárság csehországi letelepedési kötelezettségük megsértése esetén bármikor megvonható tőlük.108 A magyarok végleges csehországi letelepedésével kapcsolatos javaslatokkal a prágai kormány 1948. március 5-i és 19-i ülésén foglalkozott. A kormány 1948. március 5-én elfogadott határozata szerint azok a cseh országrészekben dolgozó magyarok, akik kötelezik magukat, hogy nem térnek vissza Szlovákiába, hanem állandó jelleggel letelepednek Csehországban, visszakaphatják csehszlovák állampolgárságukat, március 19-én ugyanakkor elrendelte a deportáltak Szlovákiában hátrahagyott ingatlan vagyonának gyorsított eljárással történő elkobzását és a szlovák bizalmiaknak való átadását.109 A kormány ezt követően 1948. április 13-án adta ki 76/1948. számú rendeletét „a német és a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának visszaadásáról”, amelynek 3. §-a lehetővé tette a 33/1945. számú elnöki dekrétum értelmében csehszlovák állampolgárságukat elveszített személyek közül az állampolgárság visszaadását annak a kérelmezőnek, aki „nem szegte meg a csehszlovák állampolgár kötelességeit, nem szerzett más állampolgárságot, és akinek állandó lakhelye a Csehszlovák Köztársaság területén van”. A kormányrendelet a végleges állampolgárság megszerzését határidőhöz kötötte, mivel 2. §-a szerint „a kérvénynek csak akkor lehet érvényes módon eleget tenni, ha három év telt el a kérvény benyújtása határidejének napjától számítva”.110 Az 1948. április 16-án kelt 77/1948. számú belügyminiszteri hirdetmény szerint az állampolgárságuktól megfosztott magyarok a hirdetmény hatálybalépését követő 6 hónapon belül kérvényezhették csehszlovák állampolgárságuk visszaadását, de csupán azok, akiknek állandó lakhelyük Csehországban van, vagy családtagjaikkal együtt legalább egy éve Csehországban tartózkodnak, esetleg a hirdetmény életbelépését követően áttelepülnek a cseh országrészekbe.111 A csehszlovák hatóságok ezt követően nagy propagandát fejtettek ki a deportáltak között annak érdekében, hogy állandó letelepedésre bírják őket. A Népjóléti Minisztérium 1948. április 30-i 63. számú körlevele megbízta a csehországi munkahivatalokat, hogy két héten belül tárgyalják meg a kormányhatározatot a „toborzottakkal”, s az állampolgárság visszaadására tett ígéret ellenében bírják rá őket a végleges csehországi letelepedésre. 108 Uo. 109 SNA, PPPR-B, 304. d., Zpráva o niektorých problémoch južného Slovenska. 110 Sbírka zákonu a naŕízení republiky Československé. Ročník 1948, částka 31., 781-782. p. 111 Uo. 782. p.
